Egy szentgotthárdi lakóház bejárata elől állítottak elő az egyenruhások két szentgotthárdi lakost, pénteken. A rendőrség információi szerint a szóváltás és fenyegetőzés után az egyik férfi bántalmazni kezdte a másikat, valamint a védelmére kelő személyt. A gyanúsítottakat a rendőrök előállították, kihallgatták. Ellenük garázdaság miatt indított büntetőeljárást a Körmendi Rendőrkapitányság.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!