Immár negyedszer ad otthont a Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi és Műszaki Kara a rendezvénynek, amelyen a klímaváltozással kapcsolatos legaktuálisabb kutatásokról lesz szó a héten. A témában elismert hazai, valamint külföldi kutatók, szakemberek tartanak előadást a résztvevő hazai és külföldi hallgatóknak. Az egyetemi előadások mellett a diákok megismerkednek Szombathely látnivalóival, idegenforgalmi nevezetességeivel és a Savaria Karnevállal. A résztvevő diákoknak a nyári egyetemen elhangzottakkal kapcsolatban egy kiválasztott témakörben október végéig tudományos beszámolót kell írniuk. A sikeres beszámolót követően bizonyítványt kapnak, amelyet saját egyetemük beszámíthat a tanulmányi eredményekbe.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!