A 2014-2020-as európai uniós fejlesztési ciklus minden pályázatát meghirdeti a kormány 2017. június 30-áig, összesen 12 ezer milliárd forint keretösszegben – mondta a Győr-Moson-Sopron megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos szerdán sajtótájékoztatón, Győrben. Simon Róbert Balázs elmondta, hogy az idén még 133 pályázati kiírás jelenik meg. A politikus elmondta azt is, hogy a felgyorsított pályáztatás olyan előnyhöz juttatja majd a vállalkozásokat, önkormányzatokat és civil szervezeteket, amelyek révén növelni tudják versenyképességüket, munkahelyeket teremthetnek, hozzájárulhatnak az ország exportképességének növekedéséhez, ezáltal a magyar gazdaság bővüléséhez. (MTI)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!