Cselló és harmonika együtt, a Püspöki palotában - lehet ennél szebb felvezetés a tavaszhoz?

Mindez a Martinus Exclusive következő, keddi koncertjén, két fiatal előadóval, de hozzuk a márciusi folytatást is.

Martinus Exclusive: Karasszon Eszter(cselló) és Szatzker Zsanett(harmonika) estje

Helyszín: Szombathely, Püspöki Palota Díszterme (Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3.)
Kezdés: 19.30
2019. február 26. (kedd)

Karasszon Eszter(cselló) és Szatzker Zsanett(harmonika) estje
Nyugat.hu

MŰSOR:
A. Vivaldi: B-dúr szonáta RV 46
R. Shchedrin: Albeniz stílusában
A. Piazzolla: Milonga sin Balabras
M. de Falla: Hat spanyol népdal
A. Piazzolla: Oblivion
A. Piazzolla: Le grand tango
G. Hermosa: Brehme

KARASSZON ESZTER: együtt nőtt a hangszerével.

Ötévesen kapta meg az első csellóját, és ahogy teltek az évek, a hangszer is egyre nagyobb lett. Mindössze nyolcévesen – a mezőny legfiatalabbjaként – elindult az első országos versenyén, amin az első sikerét érte el. A következő időszak egyre több versenytapasztalatot hozott. Nagydíjat kapott a Weiner Kamaraversenyen, 2015-ben pedig megnyerte a Popper Dávid Nemzetközi Gordonkaverseny I. díját. 2016-ban kitüntetéssel diplomázott a Zeneakadémián, ahol mestere Onczay Csaba volt. A diploma megszerzése óta is több szálon kapcsolódik a Zeneakadémiához, egyrészt a doktori iskolát végzi, másrészt bekerült az egyetem Karrierirodájának menedzseltjei közé. Játszik szólóban, kamarafelállásban, zenekarban, fellépett Európa számos országában, valamint Kínában, Izraelben, és az Egyesült Államokban.

SZATZKER ZSANETT középiskolai tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte, mialatt a magyarországi Országos Harmonikaverseny I. helyezettje és a rangos Klingenthali Nemzetközi Harmonika-verseny különdíjazottja lett. Az érettségit követően 6 évig élt Hannoverben, ahol tanári majd művész diplomát szerzett.

Az itt töltött évek alatt aktívan koncertezett szólóban és kamarazenével Németországban, Dániában, Svájcban és Magyarországon. Számos nemzetközi versenyen szerepelt, legkiemelkedőbb eredménye a baden-badeni Deutsche Akkordeon Musikpreis kamarazenei kategóriájának I. helyezése volt. Szólistaként pedig 2012-ben a szlovákiai „Coupe Jeunesse” Nemzetközi Harmonikaverseny II. helye- zését kapta. 2010 óta Magyarországon tanít alap- és közép- fokon, aktívan részt vesz a budapesti koncertéletben. Több magyar kortárs zeneszerző művét mutatta be, tevékenységével szeretne hozzájárulni a harmonika ismertségéhez és elismertségéhez egyre szélesebb körökben, mint klasszikus zenei hangszer.

A folytatásban

MARTINUS EXCLUSIVE KONCERTEK, PÜSPÖKI PALOTA, DÍSZTEREM

  • Március 5. Az Unicum Laude énekegyüttes koncertje
  • Március 19. A Tayos Quartet koncertje – Szaller István (szopránszaxofon), Gáspár Benedek (altszaxofon), Seleljo Erzsébet (tenorszaxofon), Nagy Viktor (bariton szaxofon)
  • Április 2. Fejérvári Zoltán zongoraestje
  • Április 23. „Barokk dialógus – Találkozások” – Szilágyi Dóra (barokk hegedű) és Fábri Flóra (csembaló) estje
  • Május 7. A Szépíró-díjas (2018) Molnár Krisztina Rita estje MARTINUS ORGONAFESZTIVÁL, SZÉKESEGYHÁZ
  • Május 14. Soós János és Pass Róbert orgona és trombita estje
  • Május 21. Kiss Zsolt, a Pannonhalmi Apátság orgonistájának hangversenye
  • Május 28. Lakner-Bognár András orgonaestje
  • MARTINUS KONCERTEK, SZÉKESEGYHÁZ

  • Június 4. Szent Efrém Férfikar hangversenye
  • Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Kultúra