Aki nem járt mostanában a szombathelyi Fő téren, az képgalériánkban is megcsodálhatja, milyen szerkentyűvel várja a város az idei, szám szerint 15. Savaria Karneválját. Egy 3 méter széles és 3,6 méter hosszú, fából tákolt időmérő készülékkel, ami egy római vízióra hasonmása. És amit ma reggel, pontban 62 nappal a tényleges start előtt, a legioval megfejet sajtótájékoztatón a polgármester, Puskás Tivadar saját kezűleg maga vert "csapra". Azaz egy laza mozdulattal kinyitotta a vízcsapot.
Újításként a tavaly felszentelt víziórát az idén már egy legios kiskatonával is megfejelték, aki eztán aktuálisan mutatja, mennyit kell még aludnunk ahhoz, hogy Közép-Európa legnagyobb jelmezes-historikus nyári programgépezete, a Karnevál beinduljon. Az idén egyébként augusztus 21 - 24. között lesz esedékes ez a historikus kultúrkavalkád. A fesztivál részleteiről sok mást még nem tudtunk meg, csak annyit, hogy lesz. (Lesznek új helyszínek is, például egy keresztény udvar, és persze a zenei csemegék sem maradnak el.)
Az időmérő szerkezetet egyébként Ktészibiosz görög matematikus találta fel, ennek az eredeti órának pontos mását készítette el egy szombathelyi szakember.
Nézzék meg tavalyi videónkat, amit a vízióráról készítettünk:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!