Azért ez a migránscsapás nem a derült égből érkezett, hirtelen. Voltak már hasonló gondjai a büszke Európának. Romák, törökök, arabok. Lehetne még folytatni a sort, de felesleges. A helyzet az, hogy mire fel tudjuk tenni a valódi kérdéseket, alighanem késő lesz. A migránsok esetében ugyanúgy, mint annak idején a romák, arabok, törökök vagy más bevándorlók esetében. Mert ezt az egész helyzetet nem oldja meg sem a liberalizmus, sem a konzervatív értékrend, sem pedig a szélsőségek.
Az Európai Unió liberális szemlélete valóban megbukni látszik...
... és ez alighanem olyan irányzatoknak ad majd teret térségünkben, amelyek már előre félelmet keltenek a józan gondolkodású emberekben. De amíg nem találunk megfelelő választ az egész kérdéshalmazra (és erre már kicsi az esély), addig ez az út elkerülhetetlen. Lehet a liberalizmus eltűnésén sajnálkozni vagy örvendezni, lehet homályos fogalmakat és elméleteket gyártani arról, hogy mi is következik most, fasizmus, illiberalizmus, apokalipszis, mindez azonban nem érinti a lényeget.
Egyáltalán, hagyjuk most a napi politikát és a napi politikusokat. Ami jelenleg elkerülhetetlennek látszik, az a liberalizmus eszméinek háttérbe szorulása, nem kis időre. Szerintem ez logikus és elkerülhetetlen, és bizony nem is nagy kár érte, mármint az elmúlt évtizedekben megnyilvánuló formáiért. Az elvekkel általában az a baj, hogy legtöbbször csak „laboratóriumi körülmények” között működnek, vagy ha megvalósulnak mégis, ideig-óráig életképesek csupán. Nem sok kivétel akad a történelemben.
"Szeretjük mi a cigányokat, amíg nem a szomszédban laknak..."
Egy egykor ismert magyar liberális politikusról járta annak idején a hír, miszerint amikor lánya arabul akart tanulni, nyelt egyet és bólintott. Amikor kiderült, hogy egy arab férfi lenne a tanár, azt mondta, előbb látni akarja. És amikor a lány elárulta, hogy a férfihez fog járni nyelvórákra, határozott nemet mondott. Nincs is ezzel gond, csak mindenkinek be kellene ismernie, hogy könnyű olyan dolgokról engedékenyen beszélni, amelyeket nem éltünk át személyesen. Mély a szakadék az elmélet és a gyakorlat között.
Sokat beszélünk a roma szegregáció problematikájáról. Az EU számos alkalommal marasztalta el a közép-kelet-európai országok romapolitikájának gyakorlatát. Aztán ott van a török kisebbség Németországban vagy az arabok Franciaországban (a franciák a „cigánykérdést” megoldották nem is olyan rég, és az EU elég halkan tiltakozott csak). Sok velük a probléma. Mások. Integrálás? Miért? Talán mégsem jó a másság?
Mi a másság, meddig jó, és ki dönti el, hol vannak a határai?
Nagyon szeretik Európa-szerte hirdetni a „másság” elfogadásának szükségességét. De ha ez a másság elkezdi aláásni az azt kezdetben (és sokszor látatlanban) tolerálók alapvető érdekeit, szokásait, hirtelen mindenki nagyon ideges lesz. Nem, a romák sohasem fognak a mi elképzeléseink szerint „integrálódni”, mert mások. Az arabok sohasem lesznek jó franciák, a törökök sem tipikus németek. Persze, van egy szűk rétegük, vannak „példa-értékű” kivételek, ám ezek inkább csak erősítik a szabályt. Ők a kisebbségen belüli kisebbségek. Példálózni lehet velük, de a többség számára az ő útjuk járhatatlan. És nem is szeretnének azon járni.
A lényeg azonban most jön, mielőtt bárki rasszizmussal vádolna: természetesen nem ők tehetnek a kialakult helyzetről! Más kultúra, más szokások, más hagyományok. Ilyen egyszerű a dolog. A valódi hibát azok követték el, akik a nagyszámú bevándorlások idején ezt nem látták előre. Vagy nem akarták látni, mert fontosabb volt nekik az olcsó munkaerő. Ha már véget ért a gyarmatosítás korszaka, akkor jöjjenek ide azok az emberek, akik olcsón elvégzik majd nekünk a „piszkos munkákat”. Aztán egy időre viszonylagos egyensúlyba kerültek a dolgok, a XXI. századra már csak némi rendszeres autó- és házgyújtogatás, néhány rasszista incidens innen is, onnan is, de semmi olyan, amitől Európa-szerte tartani kellett volna. Eljöttek a "béke" évei...
Gyarmat legyünk? Ne legyünk gyarmat?
A "béke éveiben" pedig, hogy minden még szebb legyen, az EU kitárta ölelő karjait felénk. Azért azt ma már kevesen tagadják, hogy ha nem is volt ez színtiszta gyarmatosítás, az olcsó kelet- és közép-európai munkaerő nagyon jól jött az alapjaiban már akkor gyengélkedő Európának. Ne gondoljuk, hogy tényleg csak azért lehettünk tagok, ennyien egyszerre, mert olyan nagyon és önzetlenül megszerettek minket. Így utólag a nagyarányú bővítés is egy volt a válság jelei közül. És azt remélték sokan, hogy ez a lépés hosszú évtizedekre megoldás lehet.
De megjelentek és érkeznek folyamatosan. A migránsok, ahogyan tisztelettel elneveztük őket. Úgy jöttek, mint derült égből a villámcsapás, amelyet a kerítések sem hárítanak hatékonyan. Igen, alighanem bűnszövetkezetek, érdekcsoportok állnak az egész ügy „elfajulása” mögött, igen, alighanem a szállítottak-érkezettek többsége is megalázva és becsapva érzi magát. És igen, Európa felkészületlen lakossága kétségbeesetten szemléli politikusaik tehetetlenségét és ellentmondásos viselkedését, reakcióikat, amelyek az ügyet kísérik.
Európa tehetetlen, újra tehetetlen...
Az utóbbi napokban egyre több hírt olvashatunk arról, hogy a már régóta Európában élő afgánok, szírek sorra nyilatkoznak a migráns-áradat ellen, és azt mondják, ha így folytatódik, elhagyják Európát. A mindvégig tragikus történet kezd abszurddá is válni. És Európa szemmel láthatóan megbénult. Hová vezet mindez?
Vannak még menekülőutak és táborok, mellékösvények és tanácskozások, de mindenek előtt a kapkodás és a zűrzavar, és a tanácstalanság. Ideiglenesen akár egész Európát körbekeríthetik szögesdrótokkal – és akkor hogyan tovább? A szélsőséges megoldásokból reményeim szerint Európa és a világ túlnyomó többségének mindörökre elege lett. De egészen addig ezek hívei fognak teret nyerni, ameddig nincs alternatíva. Elég nagy a baj, és holmi plasztikai műtétekkel már nem lehet rendbe tenni a vén Európát.
