Szombat este a Duna tévén izgulhatta végig megint a zeneszerető magyar közönség, hogy A Dalt. A középdöntőnek most már komoly tétje volt, vagyis az, hogy kik jutnak majd be a jövő hét végén a döntőbe. Ott pedig már csak egy marad az, aki Magyarországot képviseli az Eurovíziós Dalfesztiválon.
Az Viszlát nyárral az AWS csont nélkül jutott be a fináléba,
a zsűri döntése alapján a döntőbe került még a yesyes az I Let You Run Away című dallal, 45 ponttal,
valamint Király Viktor, aki a Budapest Girl című számot adta elő, amelyért 42 pontot kapott.
A közönség szavazataival jutott tovább Horváth Tamás és a Meggyfa,
így ez a produkció is ott lesz a február 24-i döntőben, akárcsak a múlt szombati elődöntőből már bejutott Dánielfy Gergely (Azt mondtad),
Süle Zsolt (Zöld a május),
Heincz Gábor BIGA (Good Vibez)
és a Leander Kills (Nem szól harang).
A Dal 2018 Legjobb Dalszövegének járó díjat Odett Aranyhal című dala nyerte, amelynek szövegét Hujber Szabolcs írta.