A Disney is megszünteti a jelszómegosztást

Így szeretnék növelni az előfizetők számát.

A Disney is beszünteti a jelszómegosztást azért, hogy így tegyék nyereségessé a streaminget és növeljék az előfizetők számát - írja a 444 a BBC nyomán.

A portál megjegyzi, mindezt azelőtt jelentette be a cég, hogy több, korábban sikeres film folytatásának bemutatójával készülnek: folytatást kap a Vaiana, az Agymanók, a Majmok bolygója és a Deadpool is.

A Disney egyébként idén január és március között csaknem 8 millió új előfizetőt szerzett, részvényeik árfolyama még így is több mint 8 százalékot zuhant.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tech