A dunai ingola több ezer ivadékát helyezték ki kutatók a Rába körmendi szakaszán - írja az Őrségi Nemzeti Park közösségi oldalán. Hozzáteszik, ez az első, természetvédelmi célú visszatelepítési program a világon a fokozottan védett körszájú faj megőrzése érdekében.
A MATE Halászatfejlesztési Tanszék és a Duna–Ipoly Nemzeti Park kutatói - egy NKFI Advanced pályázat keretében - ivarérett ingola példányokat gyűjtöttek be a Rába körmendi szakaszáról, majd speciális körülmények között mesterségesen szaporították őket, és az így, ikraragadozóktól védetten létrejött embriókat és lárvákat - a nemzeti park igazgatóságának közreműködésével - visszahelyezték természetes élőhelyükre. Az elmúlt két évben összesen 10 105 egyed került a Rábába, amelyek természetvédelmi értéke meghaladja az 1 milliárd forintot.
Az ingolák a legősibb ma is élő gerincesek közé tartoznak: formájukban és életciklusukban 360 millió éve alig változtak. Testük angolnaszerű és pikkelytelen, nincs állkapcsuk, szájukban pedig jellegzetes szívófogak sorakoznak. A lárvák a vízi ökoszisztémában keletkező holt szerves anyagot fogyasztják, és 3–5 éves fejlődés után metamorfózison mennek keresztül, kialakítva rövid életű ivarérett formájukat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!