A HVG számolt be ma arról, hogy a szeptember elejei, XXXI. Országos Jegyző – Közigazgatási Konferenciáról származó információi szerint a kormányzat két területen is beavatkozhat a települési önkormányzatok életébe: egyrészt a jegyző munkáltatója nem a képviselő-testület, hanem a kormányhivatal lenne, másrészt pedig központilag elvonnák és újraosztanák a települések helyi iparűzési adóját (hipa).
Utóbbi kapcsán a lap megjegyezte, hogy durva, az emberek mindennapjait érintő változtatás lenne, a hipa ugyanis az önkormányzatok legfontosabb bevétele.
Az ATV az ügyben megkérdezte a Pénzügyminisztériumot, ahonnan azt a választ kapta, hogy az önkormányzatok helyi iparűzési adóbevétele dinamikusan növekszik, 2010 óta közel megháromszorozódott, és ez a növekedési tendencia folytatódik.
Bár az iparűzési adóval kapcsolatban számtalan észrevétel, felvetés, igény fogalmazódott meg az elmúlt években, átalakításról nem született döntés.
- tette hozzá a PM.Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!