Itt az advent, itt a szeméthalom – Évről évre előjön ugyanaz a probléma a szombathelyi Thököly utcai belső parkolóban

A lakóknak már elegük van.

Pénteken végre hivatalosan is megnyitotta kapuit Szombathely Fő terén az adventi vásár, ami idén tényleg nagyobb és látványosabb, pedig nem sok újdonság van Nagyobb és látványosabb a szombathelyi adventi vásár, pedig nem sok újdonság van 2019. November 29. 20:35 . Elindult például a híres-hírhedt óriáskerék is, aminek pénteki fél hetes rajtja hatalmas tömeget vonzott. Betelepültek persze a különböző árusok is a Fő térre, belőlük most jóval több van, mint az eddigi években.

Mészáros D. Zsolt

Ami viszont nem változott, az az, hogy idén is csordultig megtelik szinte minden nap a Thököly utcai belső parkoló konténere. Erről egy olvasónk számolt be, akinél már kissé betelt a pohár. Ugyanis információink szerint ide hordják az árusok a szemetet, de nemcsak az adventi vásár idején, hanem minden más Fő téri rendezvénynél is.

„Minden évben van adventi vásár, és nem tudom, hogy tapasztalatok alapján miért kell minden évben ilyen szemétdombot csinálni a Thököly utcai belső parkolóban. Nincs pénz 3 konténerre? Vagy azonnali elszállításra? Undorító...” – írta olvasónk.

Olvasó

Valóban nem kellemes látvány, de legalább rendezett a szeméthalom, minden szépen be van zsákolva. A kérdés inkább tényleg az, amit olvasónk is teljesen jogosan felvetett: ha minden évben ez van, miért nem készülnek fel az áldatlan állapotokra még egy-két plusz konténerrel?


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem