Adventi buszváróval és mikulásbusszal maxolják ki a karácsonyi készülődést Szombathelyen

A buszt, ha szerencséje van, keddtől bárhol és bármikor elcsípheti a városban.

Fokozódik az adventi hangulat Szombathelyen. Amellett, hogy másfél hete már nyitva van Most már tudjuk, miért pont az idei lesz minden idők legjobb adventi vására Szombathelyen 2023. November 24. 19:18 a szombathelyi adventi vásár, keddtől, vagyis december 5-től Mikulásbusz is járja majd a várost.

Ezt kedden kora este mutatta be Nemény András polgármester, Horváth Soma alpolgármester és Grünwald Stefánia, a Savaria Turizmus Nonprofit kft. ügyvezetője a sajtó képviselőinek és a kíváncsiskodó érdeklődőknek. Az esemény helyszíne a Tököly utcai buszmegálló volt, amit az ünnepi időszakra karácsonyi buszváróvá alakítottak.

A polgármester elmondta, az idei vásárba mindent, amit csak lehetett, beleadtak, de ezt még tudják fokozni a most bemutatott újdonságokkal.

Horváth Soma hozzátette, a buszmegálló ötletét tavaly találták ki, ami idén nemcsak azért különbözik a korábbitól, mert más a matrica, hanem azért is, mert az ott üldögélő (vagy épp álldogáló) emberek karácsonyi dalokat is hallgathatnak majd. A buszmegállót egyébként december végéig láthatjuk az ünnepi dekorációval.

Mikulásbusz
Az új matricázás mellett szól a karácsonyi zene is
Pataki Gergely

Az alpolgármester ismét felhívta a figyelmet arra is, hogy december 7-én a Fő térre érkezik az igazi finn mikulás, Joulupukki. Vele bármelyik kisgyermek találkozhat, de mivel nagy érdeklődésre számítanak, több biztonsági intézkedést is bevezetnek, erről itt olvashat Szombathelyre jön Joulupukki, a finn mikulás 2023. December 05. 16:18 bővebben.

Grünwald Stefánia közölte, a Savaria Turizmus is készül adventi programokkal. Idén is meghirdették például a „Savaria Kalendárium” elnevezésű nyereményjátékot, melynek során egy Szombathely történetével kapcsolatos helyes válaszért cserébe naponta értékes nyereményekhez – például koncert-, színház-, bábszínházi jegyekhez, éttermi ajándékutalványokhoz, helyi művészek munkáihoz, helyi sportcsapat ajándékaihoz stb. - lehet hozzájutni. Ennek részleteit a Facebookon megtalálja.

Pataki Gergely

A játék mellett két kiállításra is felhívta a figyelmet: december 9-én és 16-án (szombaton) 14.00 órakor Adventi Városnéző Sétát tartanak, melynek során a város különleges arcait ismerhetik meg a jelenlévők.

A Kis Jézus nyomában című séta keretében a gyermek Jézus ábrázolásait keressük egészen meglepő helyeken, míg az Angyalok keresése során a házakat őrző vagy díszítő angyalok, puttók varázslatos történeteit ismerhetjük meg. A részvétel ingyenes, találkozó a Tourinform Iroda előtt lesz. A sétákat Orbán Róbert helytörténész vezeti.

Nem fénybusz, mikulásbusz

A tájékoztató legjobban várt pillanata minden bizonnyal a mikulásbusz "befutása" volt. Ez tulajdonképpen - ellenben a budapesti fényvillamossal Egyszer csak megjelenik a budapesti éjszakában a fényvillamos 2023. December 05. 09:33 - nem úszik fényáradatban, csak néhány led-csíkot találni a buszon azokon a rénszarvasokon és mikuláson kívül, amivel felmatricázták a járművet.

Mikulásbusz
Keddtől közlekedik Rudolf, a mikulásbusz
Pataki Gergely

A buszon egyébként fánkkal és forró csokival várták a sajtó képviselőit, sőt, még egy rövid körre is elvitték a jelenlévőket.

A mikulásbusz december 5-től 26-ig közlekedik, és minden nap (sőt napon belül is) más-más járat lesz, így gyakorlatilag a karácsony előtti időszakban minden buszozó utazhat majd "Rudolffal". Arról, hogy az első napokban melyik járat lesz a mikulásbusz, itt tájékozódhat bővebben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló