A Mikulás messzelátó távcsövén át egész évben figyeli a gyerekeket, hogy el tudja dönteni, ki mit érdemel tőle.
Ezt az Agora Művelődési Központban tudhattuk meg hétfő délután, amikor az MSH-ba látogatott a Mikulás.
A gyerekek nem csak kedves szavakat, hanem kis ajándékcsomagokat is kaptak tőle, amit, persze, a szülők állítottak össze névre szólóan.
A gyerekek pedig versekkel, énekkel köszönthették a Mikulást, akire azért várni is kellett.
Ezt az időt vetélkedőkkel, mesefilmekkel, kézműves foglalkozással tölthették. A nagyobbak mesekönyvek közül válogathattak, az egészen kicsiket játszószőnyeg várta.
A többiről meséljenek a képek, a fotókra kattintva galéria nyílik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!