A megmaradt balatoni és velencei-tavi üdülőit is el akarja adni az állam

Nagyon bejöhetett a balatonberényi gyermeküdülő magánkézbe adása.

"Az üdültetés nem állami feladat" - ezzel indokolja legújabb tervét a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. A válaszonline.hu birtokába került dokumentum szerint a kormány el akarja adni az állami szervezetek tulajdonában lévő, amúgy értékes üdülőket.

És akkor kiszáll az állam az üdültetésből?

Az indoklás azért is érdekes, mert a kormány közel tíz éve indította el az Erzsébet-táborokat, amelyeket 2020-ban a Kulturális és Innovációs Minisztérium alá rendeltek. Az Erzsébet-táborok most is működnek, három balatoni (Zánka, Fonyódliget, Tihany), egy zalai (Zalaszabar) és egy erdélyi (Ivó) helyszínen.

Az egykori berényi gyermeküdülő
Forrás: Facebook / Dr. Ceglédy Csaba

De tény, hogy a táborok indulásakor ennél jóval több helyszín volt, közéjük tartozott a Vas megyei önkormányzattól 2012-ben elvett balatonberényi és balatonedericsi gyermeküdülő is.

A balatonberényi gyermeküdülőt gyorsan kivették az Erzsébet-táborok közül, pár évig kihasználatlanul állt, 2021 tavaszán hirdették meg eladásra. A volt gyermeküdülőt májusban vette meg Új tulajdonosa van a balatonberényi gyermeküdülőnek 2021. May 27. 14:14 a debreceni Aranypart Ingatlanfejlesztő Alap, amelynek kezelője az off-shore hátterű Divinius Befektetési Zrt. A 16 ezer négyzetméteres ingatlanért 527 millió 760 ezer forintot fizettek, ami azt jelenti, hogy a kikiáltási áron szerezték meg.

Balatonberényt már megvették

Az árverés 528 millió forintért hirdette meg az állam a volt balatonberényi gyermeküdülőt 2021. May 11. 15:45 egyébként érdekes körülmények között zajlott, hiszen a meghirdetés után két nappal lehetett megnézni az ingatlant, erre a pályázóknak összesen fél órát adtak. Egy helyszíni beszámoló szerint a NER emberei köröztek A NER emberei köröznek a volt balatonberényi gyermeküdülő fölött 2021. May 14. 18:17 a volt gyermeküdülő felett, akik sofőrös Audival érkeztek, a kötelező regisztrációt is kihagyták és gyorsan távoztak. Azóta kiderült, hogy lakásokat építenek a helyére.

A balatonedericsi gyermeküdülő is a Vas megyei gyermekek nyaralását szolgálta évtizedekig, egészen 2012-ig, amikor ezt is államosították, ez az ingatlan is a Vas megyei önkormányzaté volt.

Az egykori tábor és üdülő Veszprém és Zala megye határán, a Balatontól 300 méterre található. Összesen 15, felújításra szoruló épület van rajta, tavaly ősszel hirdették meg Újabb egykori balatoni gyermeküdülőt és tábort ad el a magyar állam 2022. October 03. 18:25 180 millió forintért.

Eladunk mindent, mindent eladunk

Tavaly ősszel egyébként meghirdették a MÁV volt szántódi üdülőjét is. A több mint 2200 négyzetméternyi ingatlanért közel 165 millió forintot kértek.

A MÁV üdülő értékesítésével már látszott az irány, ami most bizonyossá vált a minisztérium dokumentuma alapján. Amiből kiderül, hogy 74 ingatlanról van szó.

Ezek között döntően kétféle ingatlan található: az egyik a kiemelkedő értékű, vízparti vagy partközeli állami üdülők a Balaton és a Velencei-tó mellett, amelyek mindeddig megúszták a privatizációt, mert olyan állami szervekhez tartoznak, mint a rendőrség, a NAV, a BVOP, az Országos Mentőszolgálat, a Katasztrófavédelem vagy a Honvédség.

"Jól elvagyunk uniós pénzek nélkül is"

Közéjük tartozik a volt közutas üdülő Balatonföldváron vagy a mentősök üdülője Balatonszemesen, közvetlenül a szabadstrand mellett. A legnagyobb falat a legendás balatonkenesei Honvéd Üdülő lehet.

Eladnák az ELTE balatonfüredi és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem balatonkenesei és balatonlellei üdülőjét is, de a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság üdülői közül is többet értékesíteni kellene: a zamárdi strand például mindeddig döntően gyerekcsapatok turnusos üdültetését szolgálta.

A másik csoportba kisebb értékű üdülőházak tartoznak, például Mátrafüreden, Sástón, a Szelidi-tónál, Hajdúszoboszlón, Bükkszentkereszten. Ezek eladásából várhatóan csekély összeg fog befolyni.

Úgy tűnik, az uniós pénzek elmaradásával kialakult pénzhiányt az ingatlanok piacra dobásával akarják orvosolni, ez a megoldás nem ismeretlen Megint lakásokat és üzlethelyiségeket ad el a szombathelyi önkormányzat 2023. June 27. 19:02 Szombathelyen sem.

De hamarosan magánkézben lesz az egész Balaton és a Velencei-tó is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet