Az egykori tábor és üdülő Veszprém és Zala megye határán, a település központjától délre, annak külterületén, a Balatontól 300 méterre található, környezetében mezőgazdasági- és üdülőingatlanok, strand és a helyi kemping fekszik. Összesen 15, felújításra szoruló épület van rajta, amelyek a 2012-ig itt működő Gyermek és Ifjúsági Táborhoz tartoztak - írják.
A főépületben 32 fő számára volt hely 3-4-5 ágyas szobákban, a fürdőszobás faházakban 68 főt szállásolhattak el 2-4 ágyas szobákban. A terület nagyságánál fogva, és a rendelkezésre álló vizesblokkoknak köszönhetően további sátorozási lehetőség is biztosítható volt a táborban.
A történet hasonlít a volt balatonberényi gyermeküdülő sorsára
A balatonberényi gyermeküdülő évtizedekig a Vas megyei önkormányzat tulajdonában volt, és a vasi gyerekek kedvezményes üdültetésére használták. A Fidesz-kormány 2012-ben kitört államosítási és központosítási lázában a megyei önkormányzatokat kiüresítették, vagyonukat államosították. Erre a sorsra jutott a sok szombathelyi és Vas megyei gyerekkori emlékeiben szereplő berényi üdülő is.
A kormány központosította a gyermeküdültetést is, és ezt a feladatot az Erzsébet-programra bízta, amit a Nemzeti Üdülési Alapítvány (NÜA) működtetett. A következő három évben az üdülő tényleg működött,
Mégis működik a balatonberényi gyermeküdülő 2012. June 21. 12:01 nyaraltak ott gyerekek, akiket az alapítvány utalt be. 2016-ban viszont már nem szerepelt
Megint új gazdája lesz a balatonberényi gyermeküdülőnek, ahol egykor a vasi diákok nyaraltak 2016. March 23. 08:02 az Erzsébet-táborok között a berényi üdülő.
A volt berényi üdülőt egyébként háromszor próbálta megszerezni
Háromszor próbálta megszerezni a volt balatonberényi gyermeküdülőt a szombathelyi önkormányzat 2021. June 21. 07:18 a szombathelyi önkormányzat, hiába.
A volt gyermeküdülő egy ideig Erzsébet-táborként működött, aztán az állam árverésre bocsátotta. Tavaly májusban vette meg
Új tulajdonosa van a balatonberényi gyermeküdülőnek 2021. May 27. 14:14 a debreceni Aranypart Ingatlanfejlesztő Alap, amelynek kezelője az off-shore hátterű Divinius Befektetési Zrt. A 16 ezer négyzetméteres ingatlanért 527 millió 760 ezer forintot fizettek, ami azt jelenti, hogy a kikiáltási áron szerezték meg.
Maga az árverés
528 millió forintért hirdette meg az állam a volt balatonberényi gyermeküdülőt 2021. May 11. 15:45 egyébként érdekes körülmények között zajlott, hiszen a meghirdetés után két nappal lehetett megnézni az ingatlant, erre a pályázóknak összesen fél órát adtak. Egy helyszíni beszámoló szerint a NER emberei köröztek
A NER emberei köröznek a volt balatonberényi gyermeküdülő fölött 2021. May 14. 18:17 a volt gyermeküdülő felett, akik sofőrös Audival érkeztek, a kötelező regisztrációt is kihagyták és gyorsan távoztak.
Az e-árverés egy hétig tartott, hat napon át senki sem jelentkezett, majd az utolsó nap este egyetlen ajánlat futott be, majd a licitet 15 perc múlva lezárták. Azt, hogy ki vette meg az ingatlant, a földhivatali bejegyzésből tudtuk meg. Offshore cég vette meg a volt balatonberényi gyermeküdülőt 2021. September 03. 11:02
Egy volt MÁV-üdülőt is eladnak
Az Építészfórum egyébként arról is ír, hogy a MÁV FKG Kft. üdülőjeként ismert szántódi ingatlant is meghirdették az árverésen. A több mint 2200 négyzetméternyi ingatlanért közel 165 millió forintot kérnek.
Az állami tulajdonú ingatlan korábban a MÁV Zrt. vagyonkezelésében állt, amely 2012 márciusában kötött határozatlan idejű bérleti szerződést a MÁV FKG Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft.-vel. A vagyonkezelői jogokat 2015 óta az MNV Zrt. gyakorolja, értékesítés esetén a bérleti szerződést átadják.