Pedig valószínűleg úgy történt, hogy az indulók azért választották Sárvárt, mert azt hitték, a komolyabb csapatok a megyeszékhely elődöntőjére Lagymatag kezdés – Elindult az Átjáró 3. tehetségkutató 2010. February 28. 11:54 neveznek. Az Átjáró első sorozatában így is volt, most azonban visszanyalt a nyalóka. A sárvári elődöntő minden fellépője komolyabb és színvonalasabb teljesítményt nyújtott, mint a két hete Szombathelyen fellépő csapatok Lagymatag kezdés – Elindult az Átjáró 3. tehetségkutató 2010. February 28. 11:54 .
Át kellene alakítani az egészet
Nem véletlen, hogy a zsűri vakarta a fejét, végül kompromisszumot kötött, és a négyből három zenekart juttatott tovább a március végi megyei döntőre. De ha a négyből – mondjuk - kettő Szombathelyen indul, akkor könnyen lehet, hogy mind a négy csapat részt vesz a döntőben. Persze, ez teljesen szubjektív vélemény, itt is voltak hajmeresztő megoldások, de az összkép azért nem rossz.
Kezdjük azzal, hogy jóval többen voltak kíváncsiak a fellépőkre, mint Szombathelyen. Talán az ingerküszöbbel van a probléma, a megyeszékhelyen nem olyan nagy esemény egy tehetségkutató, hogy arra tömegesen zarándokoljon el a potenciális közönség. Lehet, hogy meg kellene fogadni a szakmában régóta jelen lévő ismerősünk tanácsát, aki azt mondja, át kellene alakítani az Átjáró egész rendszerét.
Mondjuk, egy elődöntőt tartani valahol a megyében, és mondjuk az első négy helyezettet utaztatni aztán a nagyobb városokba. A jelenlegi módon ugyanis nincs igazán tétje a dolognak. De ha a legjobbnak bizonyult négy csapat körbejárhatná a megyét (talán a régiót is), akkor megismerné őket a közönség, és további koncertmeghívások ölthetnének testet. És így ki lehetne védeni a fentebb már említett jelenséget. Emlékezzünk csak vissza, két héttel ezelőtt azt írtuk a szombathelyi elődöntőről, hogy nem a legjobbakat, hanem a kevésbé rosszakat kellett kiválasztania a zsűrinek.
Hatmilliárdan írták meg le
De nézzük a fellépőket. Az elején a körmendi Rith lépett a színpadra. Nos, ők azok, akik azt írták magukról, hogy kedvenc zenekaruk a Lord. Ez aztán rá is nyomta a bélyegét a produkcióra. Mielőtt a Lord-fanok nekünk esnének, le kell szögeznünk, semmi komolyabb bajunk a szombathelyi zenekarral, de amilyen stílust képviselnek, az már a 80-as évek végén is anakronisztikusnak számított.
Sajnos, a Rith is. Dallamos, jól meghangszerelt, rengeteg ritmusváltással és kiállással színezett produkciójuk jól mutat a színpadon, de semmi különös. Mint akik csak tisztelegni akarnak az ősök előtt, mint akiknek semmi egyéb szándékuk nincs. A gitárszólót azért nem kellene erőltetni még jó néhány évig, a frontemberkének úgyis jobban áll az éneklés, és hogy együtt tartsa a csapatot.
A sablonos szövegek megint csak nem tettek igazán jót, 2010-ben azt énekelni, hogy
rockernek születtem, az is maradok
, hát, hmm, picit furcsa. Nem azért, mert nem lehet igaz, hanem azért, mert kb. hatmilliárdan leírták ezt már.A csapat lelke
Szóval, semmi különös, de megint csak leírjuk, a szombathelyi elődöntőn simán taroltak volna ezzel a produkcióval. De itt is, hiszen őket hozta ki az első helyre a zsűri. Tényleg nem bántásként a zsűritagoknak, de talán nem a saját nosztalgia alapján kellene dönteni. Hiszen ők mindannyian – e sorok írójával egyetemben – a 80-as években élte ifjúkorát. Ettől függetlenül indokolt a zenekar továbbjuttatása, kíváncsiak leszünk, két hét múlva tudnak-e valamit újítani.
A második fellépőnél, a szintén körmendi Sunbirdnél már komoly ambivalens érzéseink kezdtek keletkezni. Azon is eltűnődtünk, miét is van úgy, hogy a zenekarok többségében jelen van egy exhibicionista. Aki úgy érzi, ő a csapat lelke, és ezt mindenképpen meg is kell mutatnia. A napmadár csapatnál a basszusgitáros-csellista játszotta el ezt a szerepet. Pedig a basszusgitárnak az a szerepe, hogy leterítse az alapot, együtt dörömböljön a dobossal, hiszen ha feszes, ütős az alap, akkor a felette pilickázók már nem nagyon tudják elrontani a dolgot.
Itt viszont a basszusos rendesen rákésett az egyekre, nem is értjük, hogyan lehet ennyire pontatlan az, akinek van ritmusérzéke. Persze, mindebben nagy segítségére volt a dobos, aki mindent megtett, hogy szétverje a produkciót. Indokolhatatlan pergetések, rimusváltások, stb. Pedig tudnak zenélni, amit az utolsó számmal be is bizonyítottak, kár, hogy nem csak azt játszották el.
A pszicheledika enyhe szellője
Na persze, voltak, akik fanyalogtak a bő 12 perces produkciót hallván, de ebben azért volt eredetiség. Nem csak az, hogy a bőgős átváltott csellóra, hanem az, hogy – a Jimmy Hendrixre annyira jellemző – pszicheledika enyhe szellőjét is éreztük. Kár, hogy ők nem, mert ezt is szétverték azokkal a betétekkel, amikkel igazolni akarták rockzenekari mivoltjukat. És az exhibicionizmus: talán nem kellene nyakba venni a csellót, és mutatni, ilyet is tudok. A hangszertudás ezen a szintjén szerényebbnek kellene lenni, az jóval hitelesebb és szimpatikusabb is.
Persze, tudjuk, hogy a basszusos és a dobos mindig is a háttérben van, a lányok általában az énekesek és a szólógitárosok után dobálják a bugyikat. De ha már ezt a hangszert választották, ezt kell szeretni.
Nota bene, végül a Sunbird volt, aki kiesett. Megint csak a másik elődöntőre kell utalnunk, ha ott indultak volna, szerintünk simán továbbjutnak. Innen nem, és még azt sem tudjuk mondani, hogy nagyon fájna értük a szívünk. Többre hivatott srácok, de ezt először magukban kellene tudatosítaniuk.
A névtelen egerekre rásütött a nap
A harmadik zenekarnál, az Anonymousnál kisütött a nap. Három helyes, fiúkat megszégyenítő hangszertudású lány, akik még jól is mutatnak a színpadon. A frontember persze a férfinemhez tartozik, de – dicséretére legyen mondva – nem nyomja el a hölgyeket a színpadon. Egyébként semmi különös, ritmusos, lendületes gitárpop, jól is áll nekik. Talán a lányok énektudását jobban ki lehetne használni, a kevés és háttérben működő vokál ehhez kevés volt.
Teljesen szubjektív vélemény, néha komolyan ütős szólamokat hozott a basszusgitáros Kuttor Ildikó, tanulhatna tőle az előző csapat exhibicionistája. De a frontember Péntek Ottinak sem kellene erőltetni a gitárszólót. Egyébként sem értjük, miért akarnak állandóan szólózni a gitárosok. A szólónak akkor van helye, ha hozzá tud tenni valamit az éppen aktuális számhoz. Vannak, akik ezt belátják, érzik, és vannak, akik nem.
Előbbiekhez – csak emlékeztetőül – sorolhatjuk pld. a Pál Utcai Fiúk, vagy a Kiscsillag zenekarokat. Sem Lecsó, sem Lovasi nem igazi gitárvirtuóz, ők másban jók, de abban nagyon. Mint ahogyan a névtelen egerek is, ők már azzal nyernek, ha fellépnek a színpadra. A műsorvezető, szpíker, jólmegmondóember Hegét idézve: Ebben az együttesben én is szívesen lennék frontember.
A név kötelez
A végére maradt a Galeri. Nomen est omen – a név kötelez. A gitáros-énekes Metallica pólója már jelezte, mire is számíthatunk. Ők is elkövették azt a hibát, amit a szombathelyi elődöntőn a Final Attack. Belevágtak a Black Sabbath Paranoidjába, de abból csak az alap három akkordot vették észre. Mint ahogyan a – bemutatkozásukban említett – hard rock stílusból is.
Itt is volt egy exhibicionista, az erős testalkatú gitáros-énekes igazi alfahímként viselkedett. A rockba rap elemeket is kevertek, sajnos, ez nem az ő találmányuk. Túl sokat nem is akarunk írni róluk, ott voltak, tették a dolgukat, tovább is jutottak. Ennyi és nem több volt elvárhat ettől a csapattól.
Szóval, ha mi lennénk a zsűri, akkor mi is így döntenénk. Sárváron igazi zenekarokkal találkoztunk, még ha néha égnek is állt a hajunk, sebaj, a gyermekbetegségeket mindenkinek ki kell nőni. A vég.ére egy jó tanács a jövőre indulni szándékozó zenekaroknak: ne taktikázzanak a helyszínnel. Visszafelé is elsülhet a dolog.
Folytatás két hét múlva a megyei döntőn.
