Mint akit nem is igazán érdekel az egész, úgy viselkedtek a tehetségüket éppen most csillogtatni akaró kezdő zenészek szombat este a SIC-ben, ahol megint csak útjára indították az Átjáró könnyűzenei tehetségkutatót. A zsűri is kereste az okokat, miért is nincs nagyobb lelkesedés a lehetőség iránt, az első sorozat még szépszámú jelentkezőt, lelkes közönséget, és az ismertség felé induló együtteseket hozott.
Lassan jön az utánpótlás
Olyannyira, hogy az első megyei döntőből A Zaporozsecé az Átjáró 2007. May 01. 13:00 a Zaporozsec azóta végigjárta a komolyabb fesztiválokat, beindult a szekere a Metrosurfingnek Átjárón túl - készülnek a demók 2007. July 14. 10:48 is, a Soulwawe szabadtéren is nyomul, a Lunchbox országos tehetségkutatót nyert, bocs, ha valakit kihagytunk, de olyan gyorsan változnak a zenekarok, hogy nehéz számon tartani őket.
Az idén viszont alig volt jelentkező. Igaz, a visszaesés már tavaly is jelentkezett, amikor a regionális döntőn csupán két csapat vett részt, és elmaradt néhány területi elődöntő is. Nos, az idén is, a kevés jelentkező miatt két helyszín is kimaradt a sorozatból.
Joós Tamás, az MMIK igazgatója, a szombathelyi elődöntő zsűrielnöke is kereste a magyarázatot, egyet is értünk vele abban, hogy az első sorozat rengeteg csapata közül, aki arra érdemes volt, elindult az útján, a többiek vagy megrekedtek, vagy szétestek, átalakultak. Az utánpótlás meg nem jön olyan gyorsan, hogy minden évben 15-20 új csapat versengjen a tehetségkutatón. No persze, ehhez az is hozzátartozik, hogy vannak olyanok, akik nem mernek elindulni egy sajtónyilvánosság előtt zajló megmérettetésen, és olyanok is akadnak, akik méltóságukon alulinak találják a tehetségkutatós indulást.
Önbeteljesítő jóslat
Akárhogy is van, az idei szombathelyi elődöntőre három együttes nevezett be, két hét múlva, Sárváron négyen lesznek. De kiderült, az egyik csapat Szombathelyen is csonka felállással jelent meg. Hát akkor csapjunk a közepébe.
A Jack Vesszőfutása név önbeteljesítő jóslatként működött az első zenekarnál. Őket ismerhetjük is, hiszen a tavalyi megyei döntőn még nagyobb létszámú volt az elődzenekar, a Sunflower. A Napvirágokat azóta elérte a kezdők sorsa, feloszlottak, illetve átalakultak. Most gitár, basszusgitár, dob, ének összeállításban léptek volna színpadra, ha a dobos nem lépett volna le a zenekarból a nevezés után.
Így aztán maradt a két gitár, és a korábban már megcsodált énekhangú és tehetségű Szőke Krisztina, mint énekes. Ennek következtében aztán túlzás lenne a szellős kifejezést használni, helyette az üres szót kell leírni. Hiába a gitáros tagadhatatlan vonzódása a disszonáns, olykor jazzt idéző akkordokhoz, a bőgős látható igyekezete, hogy pótolja a ritmusszekciót, elhalt a dolog.
Meg kell tanulni viselkedni a színpadon
Mindehhez még hozzátett a színpadi viselkedés. A fene sem érti, miért kell annak konferálnia, aki szinte beszélni sem tud. A gitárosról van szó, aki lehajtott, szégyellős fejjel motyogott a mikrofonba, egy szót sem lehetett érteni belőle. Ráadásul úgy tűnt, kimondottan szarul érzi magát a színpadon, és ez valamennyire így látszott a többieken is.
Hangszere állandóan elhangolódott, pedig az is alapszabály, hogy koncert közben nem hangolunk, főként nem teljes hangerővel. Egy gitárnak nem lenne szabad ilyenkor elhangolódnia, nem is teszi, hacsak nem vadonatúj húrok vannak rajta. A gyakorlottabbak koncert előtt jó néhány nappal cserélnek húrokat, aztán nyúzzák rendesen, be kell azokat játszani, különben ez lesz az eredmény.
Kár értük, mesélős, cseppet sem giccses szövegek, tehetséges zenészek, kimagasló kvalitású énekesnő. Csak hát dobosuk nincs, és azért kellene még egy kísérőhangszer, ami leteríti a szőnyeget. Így szétesik az egész. Ne is ragozzuk tovább, ők voltak azok, akik kiestek. Vagyis, nem jutottak tovább a március végi megyei döntőre. Pedig akár meg is érdemelnék, ha sikerülne kinőni a gyermekbetegségeket.
Legyünk elnézőek…
Új csapatként indult a szombathelyi Final Attack. Nos, ők azok, akiket egyszerűen nem tudtunk kedvelni, pedig mindent megpróbáltunk. Már a beálláskor úgy tűnt, nem nagyon lesz belőle semmi, hiszen a két gitáros egymással versengve próbálgatta a torzítót, és meg kell mondani, a színpadkép, az öltözködés, mind a metállzene kliséit idézte. No persze, legyünk elnézőek, így is ki kell mutatni, hova tartozik az emberfia.
Az első számnál aztán majdnem elmenekültünk. A Black Sabbath Paranoidjával kezdtek, ami a kemény rock egyik etalonjának számít, el is szúrták rendesen, pontosabban meg sem tanulták. Hiszen könnyűnek tűnik a kvintes, torzított gitár miatt, csak éppen az eredetiben olyan finom színezések vannak, amit nem könnyű megcsinálni. A végére szét is estek, úgy tűnt, mintha valaki kihúzta volna a falból a dugót.
A saját számok is ezt a sémát követték, viszont erősségeik közé tartoznak a szólógitáros rövid, de frappáns, virgázós szólói, amelyeknél jól használta az effekteket is. Meg is mentette a csapatot, pedig illúzióromboló volt, ahogyan a három gitáros keze ugyanúgy mozgott a gitárnyakon, vagyis ugyanazt az akkordot (a bőgős annak alaphangját) játszották. Mint a szinkronúszók, akik bármi is történik, ugyanazt csinálják, mint a többiek.
Koncert közben kicserélték a zenekart
Végül azért bejött a szinkrongitározás, őket hirdették ki első helyezettként, amit kicsit nevetségesen,
bazzdmeg, mi nyertünk
üvöltözéssel fogadtak. Horváth László zsűritag később azt mondta, végül is pörgős rock and rollt játszottak. De az ifjak gesztusaiból félő, ezt úgy fogják, fel, mint akik nagyon tutik, nehogy hatalmas pofont kapjanak a megyei döntőn. Joós Tamás figyelmeztette is őket, ne szálljanak el, jobb lett volna, ha az első számot el sem játsszák.A végére maradt a körmendi Fountain. Azért talán a gitáros énekesnek nem kellett volna jókisfiúnak öltöznie, a fehér, kihajtott gallérú ingpulóver és a fekete mellény olyan mamakedvence fílinget kölcsönzött neki, a színpadon nem így kellene megjelennie. Az első számoknál még csak keresgélték a megszólalást, laza gitárzenének tűnt a dolog, aztán a harmadik számnál mintha kicserélték volna őket. Kaliforniai punk életérzés, alteros gitárriffek, feszes alap. Magukra találtak, sajnos, ahhoz későn, hogy a közönségből is kihozzák a legjobbat.
A végére hagyták a feldolgozást, a Beatles Let it be-jét, az elején azt hittük, simán végigakkordozzák, de aztán jött a valódi feldolgozás, a kemény alap, némi kis saját betét, az énekes hangja meg pont stimmelt hozzá. Kétségkívül ez volt fellépésük legjobb húzása, pedig állítólag előző este rakták össze a számot.
A zsűri aztán őket is tovább juttatta, a második helyen. Itt lett volna velük egy kis vitánk, mi a két első helyet felcseréltük volna, de ugye, ízlések és pofonok örök és megbonthatatlan egysége…
Talán Sárváron jobb lesz…
Mindent egybevetve, némi csalódást okozott az elődöntő. Nem irigyeltük a zsűrit, hiszen nem a legjobbakat, hanem a kevésbé rosszakat kellett kiválasztania, még ha ezzel okozunk is hatalmas felzúdulást. A két továbbjutónak van egy bő hónapja a csiszolódásra, a Jack Vesszőfutása pedig elkezdhet komolyan dobost és egy billentyűst vagy még egy gitárost keresni. Mi bennük láttuk a tehetséget, kár, hogy így alakult. Ja, és tanuljanak meg a mikrofonba beszélni, akkor talán jövőre lesz esélyük.
A végén aztán a Fuzz Box tartott egy kis módszertani útmutatót, hogyan is kellene ezt csinálni, kár, hogy az ifjú zenészek jó része mar nem volt kíváncsi rájuk. Pedig van még mit tanulni…
Folytatás két hét múlva Sárváron.
