Pedig egy tehetségkutató döntője úgy szokott kinézni, hogy vannak izguló zenészpalánták, izguló, drukkoló szülők, rokonok, haverok, a közönség meg látványosan unatkozik, maximum a saját kedvencüknél kezdenek bővebb tetszésnyilvánításba.
Néhol komoly a fejlődés
Szombaton, kora este a SIC-ben aztán szép számban gyülekezett az érdeklődő had, és a rokonok mellett olyanok is, akik magáért a buliért jöttek, nem azért, hogy kedvencüket segítsék a közönség tetszésnyilvánító eszközeinek bevetésével. Örülünk is ennek, és láthatóan a zenekarokat is feldobta, mindenki nagyobb elánnal vetette magát a dolgokba, mint az elődöntőkön.
Nem akarunk előreszaladni, de itt is feltűnő volt, és az elődöntőkön is morfondíroztunk már azon, hogy minden csapatban van egy központi figura, a frontember, aki gitározik és énekel. Köré gyülekeznek a többiek, és szépen kiszolgálják. Ez nem is baj, sőt, a kezdő csapatoknál természetes, de talán nem véletlen, hogy a nagyobb, sikeresebb gruppoknál külön szólóénekes van. Ami azért lényeges, mert a hangszer és az ének egymástól vonja el a figyelmet, ember legyen a talpán, aki mindkettőnek, egyszerre meg tud felelni.
Itt azért, ezen a szinten ment is. Bármilyen furcsa, de az egy hónappal, majd két héttel ezelőtti elődöntőkhöz képest néhol komoly fejlődés mutatkozott, ez betudható a felfokozott várakozásnak és próbadömpingnek, de lehet, hogy a zsűri tanácsai is segítettek. Sőt, még azt is észrevettük, hogy a korábbi cikkeinkben megkritizált dolgokon is igyekeztek változtatni, persze szerénytelenek lennénk, ha ezt így kijelentenénk, hiszen még az sem biztos, hogy mindannyian olvasták írásainkat.
Meg kell tanulni befejezni a számokat
A megyei döntőre a zsűri is kibővült, az eredeti három tag (Joós Tamás, Horváth György, Horváth László) mellé most odaült Goreczky Szabolcs az Aurórából és Erős Attila, a Lord gitárosa is. Szóval, ők öten döntöttel a sorrendről, és arról, ki jut tovább az április végi regionális döntőre, meg persze arról, ki kapja a nyári fesztiválmeghívásokat.
Szóval, a Galeri kezdte a fellépések sorát. Nem sokat változtak, ugyanaz a dallamos rockkezdeményezés, ugyanaz a pontatlanság. Hiányzott az igazi dögös megszólalás, sok volt az üresjárat. Azért valamivel kiforrottabban szóltak, de könyörgöm, meg kellene tanulni a számokat befejezni. A köztes már egészen jól megy, néha meglepően jó ritmusváltásokat produkáltak, sajnos, az igazi összhang valahol megint elmaradt.
Az egyik szövegük szerint Lépj tovább, ahol a rock and roll árad, vagy valami ilyesmi, hát, nekik is meg kellene lépni a következőt. Pontosan a mezőny közepén, a harmadik helyen végeztek, és a zsűri döntésével ők is továbbjutottak a regionális döntőre. Ja, és külön öröm volt számunkra, hogy a Black Sabbath Paranoidjába beletették az elődöntőről hiányolt kis díszítéseket. Jobban is szólt.
Dögös alap a lányoktól
Következett az Anonymouse, akik már Sárváron is elnyerték tetszésünket, és nem csupán a három lány egy fiú felállás miatt. Kis intróval kezdtek, aztán ismét belecsaptak a Metró Kócos kis ördögök c. opuszába. Látványos, szembetűnő különbség az előzőekhez képest, feszes, dögös alap, köszönhetően a kitűnő basszusgitárosnak és a visszafogott, de pontos dobosnak.
Most kisebb betétekkel is megbolondították a saját számokat, jót is tett nekik. Feltűnő volt, hogy a korábban a keményebb vonulatra csápolgató közönsége is milyen gyorsan átállt a másik stílusra, Otti és a lányok komoly sikert arattak. Főleg a végén, amikor a színpad szélén együtt hajoltak és köszönték meg a biztatást. Ez annyira jól sikerült, hogy az utánuk következők is eljátszották a koreográfiát. Bárcsak ennyin múlna a dolog…
Szóval, az Anonimouse tovább is jutott, mégpedig a második helyen. Bőven megérdemelték. Ja, és tőlük származik a címben idézett mondat…
Vissza az időben
Jött a Final Attack, akiket már a szombathelyi elődöntőn sem tudtunk megkedvelni, és akkor úgy éreztük, csak a szerencsének köszönhetik a továbbjutást. Valószínű így is volt, hiszen semmit nem újítottak, semmit, talán többet rázták a fejüket, mint előző alkalommal. Közben szégyelltük magunkat egy kicsi, hogy talán elfogultak vagyunk, de zenei berkekben jártas ismerőseink is menekülőre fogták. Lényeg, hogy az utolsó, ötödik helyen végeztek.
Aztán megint csak visszacsöppentünk a 80-as évekbe a Rith jóvoltából. Ők azok, akik megnyerték a sárvári elődöntőt, és most is diadalmaskodtak. Három gitár, billentyű felállásuk miatt valóban tömörebben szóltak, mint a többiek, a szintetizátor szólamain szintén a 80-as évek magyar zenekarainak hatása hallatszott, terítette rendesen a szőnyeget, akárcsak Gidófalvi a Karthágóban és a Lordban.
Apropó, Sárváron ők voltak, akik kijelentették, hogy a Lord a kedvenc zenekaruk, itt akkor most jót is tett nekik, hogy Erős Attila is zsűritag volt. Persze, nem vádolunk senkit részrehajlással, hiszen nem teljesítettek rosszul a fiúk. Igaz, az első számot nyugodtan elhagyhatták volna, csak rontott az összképen.
Talán majd a nyáron…
A végére maradt a Fountain, akik még a szombathelyi háromzenekaros elődöntőről kaptak mandátumot. Nekünk be is jött a kissé alteros, disszonáns akkordokkal operáló stílus, de itt sem volt igazán együtt a csapat. Valami hiányzik még belőlük, amit nehéz megfogalmazni, de kár, mert többre hivatottak. Így viszont a negyedik helyen végeztek. Ja, és az énekes levetette a kisfiús imídzset, amit a múltkor meg is kritizáltunk, hitelesebb is lett az egész.
Szóval, a Rith-tel, az Anonimouse-szal és a Galerivel találkozunk majd az április regionális döntőn. A többiek pedig készülhetnek a következő sorozatra, meg a nyárra, hiszen lassan indul a szabadtéri szezon, és a fesztiválok fogékonyak a kezdőbb csapatokra is. Talán valahol találkozunk azokkal is, akik most nem jutottak tovább. Úgy legyen.
Az Átjáró 3. megyei döntőjének eredménye
1.Rith
2.Anonymouse
3.Galeri
4.Fountain
5.Final Attack
