Idén is szemerkélő eső kísérte végig a szombathelyi városi ünnepséget, de ezt már megszoktuk az utóbbi években. Mint ahogy azt is, hogy az ünnepi beszédekbe mindig kerül egy kis aktuálpolitika. Tavaly Puskás Tivadar többször is Orbán Viktort éltette, és részben már a rezsiháború mellett is kiállt, idén Harangozó Bertalan beszélt, aki elővette a "gazdasági migránsokat", akik nem tudnak és nem is akarnak beilleszkedni a kultúránkba, majd a keresztény Európáról beszélt, de azért hozzátette, hogy nem keresztes hadjáratra, kötelező vallásra gondolt, mielőtt valaki félreértené. Ennél többet nem is írunk, fotóink beszédesek. Görgessenek lejjebb, vagy kattintsanak bármelyik fotóra a teljes képgalériáért!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!