Tegnap volt annak a fejlődési rendelleneségnek a világnapja, ami csak Magyarországon minden századik gyermeket érint. Ilyenkor világszerte előkerül a kék szín - ahogy azt a tegnapi cikkünkben is mutattuk magyarországi példákkal -, Szombathelyen pedig kék lufikkal indult séta az Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központtól a városházáig, miközben a Mesebolt Bábszínház művészei adtak zenés kíséretet.
A vidám felvonulás közben egy egy szívet is kaphattak a járókelők ajándékba, az Add a szíved-akció keretében. A jelkép az egy éve alakult Pontmás, a Vas Megyei Autista Gyermekekért Alapítvány ötlete alapján készült.
A séta utáni programban felléptek a Weöres Sándor Színház színművészei, az Aranyhíd EGYMI tánc és drámaszakköre és tanulói.
Ezt követően emelkedtek magasba a toleranciát, örömöt, és nyitottságot jelképező kék lufik. Állítólag tervben volt a szombathelyi városháza bevilágítása is kékkel, de ez általunk ismeretlen okokból elmaradt. Képeink viszont vannak, csak bökni kell egyet az egérkurzorral:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!