Olvasónk nem mindennapi dolgot fotózott.
Olyan képet kaptunk olvasónktól, amit kétszer kellett megnéznünk, hogy elhiggyük mi folyik rajta. A fotón egy férfi éppen átteker a Balatonon - vagyis annak a jegén. Láttak már ilyet?
Jézust megszégyenítő lazasággal jár-kel a vízen
Olvasó
Küldött néhány képet magáról a balatongyöröki jégről is, ami megihlette a fantáziáját.
Az elsőről nekem egy monogram, a másodikról pedig egy jeges motoros jutott eszembe. :)
- írta.
Önöknek mi ugrik be róluk?
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!