Az LMP egyedül készül a választásokra

Az LMP maga készül a következő választásokra, nem kíván más parlamenti párttal szövetkezni - közölte Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke vasárnap, miután a párt kongresszusán megerősítették korábbi szövetségi politikájukat.

Jelezte ugyanakkor, hogy ügyek mentén együtt fognak működni, amennyiben az emberek érdeke ezt kívánja.

Hadházy Ákos, az LMP másik társelnöke ismét a kormányváltás fontosságát hangsúlyozta, hozzátéve: azt követően teljesen más irányba kell vezetni az országot. Beszámolt arról is, hogy a kongresszus elfogadta a következő választásig szóló kommunikációs stratégiáját, ennek iránya nem változott.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet