Az MVM többé nem küldi ki a kicsi rezsiszámlákat

Majd egyben kell fizetni.

Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. arról értesítette az ügyfeleit, június 1-től nem készít és nem küld részszámlát, amennyiben az elszámolása nem éri el a bruttó 1836 forintot (nettó 1446 forint) - írja a haszon.hu.

Amennyiben a havi elszámolás nem éri el ezt az összeget, akkor a következő hónappal együtt kell befizetni. Azonban ha a kettő együtt sincs bruttó 1836 forint, tovább tolódhatnak, így akár több hónap is összevonódhat.

Hozzáteszik, összeghatártól függetlenül mindig küldik az elszámolószámlákat a diktálás vagy a mérő éves leolvasása után.

Lantos Csaba energiaügyi miniszter már korábban kijelentette, ebben az évben nem emelkedik se az áram, se a gáz, se a távhő rezsicsökkentett lakossági ára, a rendszerhasználati díjhoz sem nyúlnak hozzá.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság