A Kedves Olvasónak talán nem spanyolviasz az információ, miszerint a korábbi amerikai alelnök - civilben környezetvédelmi aktivista -, Al Gore már feszegette egyszer a globális felmelegedés témáját egy film keretében. És tettek így már sokan mások is, most újonnan a Titanic sztárja. Máris repül a pontos labda: van értelme újra és újra mantrázni valamit? Pontos labda vissza: ha az emberiség minden egyes példányát érintő, a környezetünket komplett átformáló, nem is olyan sokára esetleg a homo sapiens faj végleges eltűnését okozó folyamatról esik szó, vajon lehet-e elégszer ismételni? Valószínűleg nem, a film megtekintése utáni legelső benyomásunk legalábbis ez, de kezdjük az elején.
Az utolsó óra (The 11th hour) egy két percbe sűrített képmasszával indít, a háborítatlan természet képeit látjuk: egy esőerdő szőnyege felett lebegünk, a királykék óceánban látunk teknőst úszni, magzat cseperedik az anyaméhben - a békés képkockák sorát kisvártatva nyugtalanító elemek szabdalják meg, házat odébbtaszító hurrikánnal, lángoló olajmezőkkel, légylepte arcú haldokló afrikai kisfiúval. Kezdősokk egy, a film egészén végigvonuló női narrátor-hanggal, ami csak annyit mond, amennyit mi is látunk, de azt rémisztően érzelemmentes tónusban. Kétség nem fér hozzá, megteszi a hatását.
Írók, gondolkodók, tudósok beszélnek az emberiség baljós kilátásairól
A gyönyörűség-szörnyűség kettőséből az interjúszobába vezet az út, ahol kezdetét veszik az egymásba fonódó okfejtések tudósok, szakértők, környezetvédők, kutatók részéről - miközben újabb szuggesztív képeket látunk, gyártelep tövében játszó gyerekekről, sivatag felett lenyugvó napról, egyébről. A továbbiakban ez képezi a film magvát: egy, az anyatermészet lágy ölén kalandozó David Attenborough-féle mesélő helyett azok vannak középpontban, akik gyökerestül ismerik a probléma egyik vagy másik oldalát.
Szerencsére nem időzünk el hosszasan az egyes hangadóknál - aki érdekes dolgokat mond, az később úgyis felbukkan még -, gondolatfüzérről gondolatfüzérre lendülünk. (DiCaprio nem kotnyeleskedik sokat, inkább csak átvezetőket mond, és nem, nem vezette a forgatócsoportot, mint ahogy az pár helyen felmerült.)
Az ember technológiai vitézkedése kivívta a természet haragját
David Suzuki környezetvédő például arról értekezik, hogy az ember 150 ezer évvel ezelőtti megjelenésekor nem rendelkezett túl meggyőző tulajdonságokkal az állatvilágban, az agya révén sikerült túlélnie - csakhogy az emberi elme volt egyúttal az, ami kibillentett a környezettel való kényes egyesúlyból. Szerinte ez a mi sorstragédiánk.
Egyöntetű véleményként jön elő többször, hogy a környezeti probléma kezdete az 19. századra tehető, amikor jött a gőzgép, az ipari forradalom, a fosszilis energiahodozók, amiket kiapadhatatlannak hittek. Brock Dolman, a WATER Intézet vezetője halálciklusról beszél:
a források kiaknázásától való függésünk olyan eseménysort indított el, amely a klímaváltozáshoz vezetett.
A neuronbetegsége miatt beszédszintetizátorral kommunikáló, híres elméleti fizikus Stephen Hawking odáig megy el, hogy ha így folytatjuk, akkor legrosszabb esetben a Vénuszhoz hasonló lesz a Föld: 250 Celsius fokos átlaghőmérsékletű, és kénsavas eső hull majd.
Záporoznak az érzelmektől sem óvott tények és adatok: minden, tartós cikket szállító kamion mellé 32 kamionnyi szemetet is termelünk, tíz éve még alig beszéltünk az asztmáról, az amerikai lakosok pedig többet költenek gyepgondozásra, mint India éves adóbevétele.
Persze nem így, ömlesztve, a film okosan blokkokra bomlik: honnan indult az emberiség, hol kúrta el, és hol kéne most cselekedni.
"A természetben nincs hulladék. Ez kell legyen a jövő iparának alapja"
Csak a hol kérdés, a mikorra a válasz egybehangzó: right now, most, ebben a percben kötelező lépni. Szerencsére itt nem áll meg a tudomány, a felszólalók plasztikus megoldási javaslatokkal állnak elő: például hogy lehetne a fa jellemzőivel bíró épületeket tervezni (ami oxigént kreál, szenet választ ki, vizet párol).
A Földnek bőven van ideje. Nekünk nincs
- ezzel adják meg az utolsó lendületet ahhoz, hogy ne várjunk tapsra, cselekedjünk már egyéni szinten is. Kezdjük mondjuk azzal, hogy lekapcsoljuk a lámpát ott, ahol nem kell, és szemetünkkel a kukát tiszteljük meg.Ki tudja, talán még megúszhatjuk.
Az utolsó óra című filmet július 10-től 16-ig vetíti az AGORA Savaria Filmszínház, 16.15-kor, 17.45-kor és 19.15-kor.
