„Anyukám és családunk tragikus története a végére ért, őt találták meg Gősfa külterületén”

Megvan a DNS-vizsgálat eredménye, valóban Bangó Mira eltűnt édesanyját találták meg februárban.

„Kedves Emberek! Nehéz szívvel írom ezt az utolsó bejegyzést. A DNS vizsgálat eredménye pozitív lett. Anyukám és családunk tragikus története a végére ért, őt találták meg Gősfa külterületén. Szeretném megköszönni mindenkinek a rengeteg jósszándékot, a segítő szándékú megosztásokat, mindenféle segítséget, amit kaptam, kaptunk a családunkkal. Sok erőt adott ebben a nehéz időben az az Emberség, amivel találkoztam. Köszönöm!”írta a Facebookon Bangó Mária Mira.

Szombathely ismert hastáncosának édesanyja még tavaly szeptember 26-án tűnt el nyomtalanul Gősfáról. Fél tizenkettő tájékában indult el a 69 éves asszony, hogy megkeresse kutyáját. A kutya aztán meglett, Bangó Istvánné Marika azonban nem tért vissza. Keresését nem adta fel a család és hatóságok sem, sőt, január 12-én 200 ezer forintos nyomravezetői díjat is kitűzött a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság, ami nem egy gyakori dolog.

Floyd Mentőkutyás Szolgálat Alapítvány

Február 19-én aztán jött a hír: Úgy hiszik, megtalálták a hónapok óta eltűnt idős nőt 2023. February 19. 11:55 úgy hiszik, megtalálták a hónapok óta eltűnt idős nőt. Vadászok bukkantak február 17-én, pénteken délután emberi maradványokra a település külterületén. Akkor még csak feltételezés volt, hogy az eltűnt asszonyt találták meg, mert az azonosítás hosszabb időt vesz igénybe, de a helyszín alapján az idegenkezűséget kizárták.

Bangóné lányával alig másfél héttel korábban készített lapunk interjút. „Naponta egy tragédián megyek keresztül” – Több mint négy hónapja tűnt el nyomtalanul Szombathely ismert hastáncosának édesanyja 2023. February 09. 07:17 Mira ismert személyiség Szombathelyen, a MIRA Orient Art Alapítvány elnöke, rehabilitációs tréner, hastáncoktató és egyben előadóművész.

Vágvölgyi Bálint

„Naponta egy tragédián megyek keresztül, nagyon nehéz felállni ebből” – mondta akkor. „Az elején én is részt vettem a keresésben, aztán eljött az idő, amikor már nem tudtam elindulni. Egy nagyon erős nőnek tartom magam, de volt egy határ, amit nem tudtam átlépni. Mi van, ha én találom meg? Ha megtámadták, ha szétmarcangolták a vadak? Azt nem tudnám feldolgozni” – vallotta be.

Amikor arról kérdeztük, hogy fel vannak-e készülve a legrosszabbra, azt válaszolta, hogy szerinte az a legrosszabb, ha nem kerül elő az édesanyja, hiszen nem kapnak válaszokat és nem tudják magukban lezárni a történteket. Most talán megnyugvást, egyfajta lezárást jelent a DNS-vizsgálat eredménye, és ha minden választ nem is kap meg a történtekre a család, gyászolhatnak és búcsút vehetnek Bangó Istvánné Marikától.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

„Naponta egy tragédián megyek keresztül” – Több mint négy hónapja tűnt el nyomtalanul Szombathely ismert hastáncosának édesanyja

Szeptember 26-án fél tizenkettő tájékában elindult egy 69 éves asszony, hogy megkeresse kutyáját. A kutya aztán meglett, Bangó Istvánné Marika azonban nem tért vissza.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló