Vas megyéből nézve Bécs nem egzotikus távoli metropolisz, hanem nagyjából az a város, ahová dolgozni járunk, bevásárolni ugrunk át, koncertre megyünk, vagy ahol rokon, barát, volt osztálytárs él. Éppen ezért ütött akkorát Spilák Gergely szombathelyi influenszer minap írt Facebook-posztja, amelyben az osztrák fővárost hanyatló, sötét, élhetetlen helyként írta le – Budapesttel szembeállítva.
A poszt nagy visszhangot váltott ki, de nem úgy, ahogy azt talán a szerző várta. A kommentmezőben ugyanis nemcsak „felébredt hazafiak” bólogattak tömegesen (persze ők is megérkeztek), hanem ingázók, kint dolgozók, Bécsben élő magyarok sorolták saját tapasztalataikat – és ezek köszönőviszonyban sem voltak a festett rémképpel.
Spilák hangsúlyozza: nyolc évet élt Bécsben, hálás az ott töltött időért, tiszteli a várost. A fordulat azonban gyorsan jön. Szerinte Bécs „arculata és lakossága – ezáltal az összérzése amit ad – átalakulóban van”, míg Budapest „szebb, otthonosabb”, és – itt érkezünk meg a lényeghez – „itt mégsincs annyi olyan más kultúrából érkező ember, mint ott”.
Hát, lehet, hogy csalódást okozunk azzal, hogy eláruljuk: de, van. Viszont az égvilágon semmi baj nincs ezzel.
Spilák különösen sokat mosolyog azon, hogy Bécset rendszeresen a világ legélhetőbb városának választják.
„Nem tudom, hogy ezt kik és mi alapján merik így kinyilatkoztatni” – írja, majd hozzáteszi: aki ott élt, „pontosan tudja, hogy nem igaz”.
Ez érdekes állítás, főleg annak fényében, hogy a rangsorokat nem politikai aktivisták, hanem nemzetközi kutatóintézetek, gazdasági elemzők, életminőséget mérő szervezetek készítik. Lehet velük vitatkozni, de lesöpörni őket annyival, hogy „aki ott élt, tudja”, inkább hitvita, mint érv.
A poszt végkicsengése egyértelmű:
„Örüljön addig, ameddig itthon ilyen jó a helyzet.”
Ez a mondat lett a gyújtópont.
A „nem politizálok, de…” klasszikus esete
Spilák írása persze formailag személyes élménybeszámoló. Olyan mondatokkal operál, amelyekből az derül ki, hogy Bécsben „nem érzi magát biztonságban”, hogy „mindenhol idegenek vannak”, és hogy az egész város „rossz irányba megy”. Ezek a megfogalmazások önmagukban vélemények – csakhogy nagyon is ismerős vélemények.
A kommentfolyam gyorsan világossá tette: nem arról van szó, hogy ne lehetne Bécset kritizálni. Többen hangsúlyozták is, hogy minden nagyváros változik, problémái vannak. Ami sokaknál kiverte a biztosítékot, az a hangnem és az általánosítás.
Egy hozzászóló pontosan fogalmazott:
„Nem azért taszító ez az írás, mert más vélemény, hanem mert manipulatív és önelégült. Erkölcsi magaslatról beszél, miközben leegyszerűsít, és a saját benyomásait próbálja objektív igazságként eladni.”
Ez a megfogalmazás jól elkapja a lényeget. Spilák nem adatokról, rendszerekről, összehasonlításokról ír, hanem „érzésekről”, „hangulatról”, „összérzésről”. Ezekkel nehéz vitatkozni, de éppen ezért alkalmasak arra, hogy politikai üzenetek hordozói legyenek anélkül, hogy annak látszanának.
A poszt egyik kulcsmondatát akár tankönyvbe is lehetne tenni:
„Ja és nem akarok politizálni, mielőtt még bárki azzal jönne, mert bár a legtöbbért pont a politika felelős…”
Ez az a pont, ahol a „személyes élmény” átlép a politikai narratíva terébe. Hiszen Spilák egyszerre állítja, hogy nem politizál, miközben arról beszél, hogy a Nyugat – Bécs – megváltozott, rossz irányba ment, és finoman, de határozottan odaszúr:
„aki azt hinné, hogy Bécs meg a Nyugat, de nem élt még ott, annak csak azt tudom mondani, hogy örüljön addig, ameddig itthon ilyen jó a helyzet.”
Ez már nem pusztán városkritika. Ez üzenet. Ráadásul pontosan ugyanaz az üzenet, amely évek óta visszaköszön a kormányzati kommunikációból: Nyugaton baj van, identitásválság van, mi még jobban állunk – egyelőre.
A Nyugat hanyatlik, a sablon működik
A „Bécs rossz hely lett” narratíva nem Spilák Gergelynél született meg. Emlékezhetünk rá, amikor évekkel ezelőtt Lázár János miniszter egy lejárató videóban próbálta bemutatni, hogy az osztrák főváros tele van migránsokkal, koszos, veszélyes, és bezzeg Magyarország mennyivel élhetőbb. Azóta ez az üzenet újra és újra előkerül: a Nyugat hanyatlik, a multikulti megbukott, ott már félve lehet csak kimenni az utcára.
Különösen ironikus mindez Vas megyében, ahol Bécs nem elméleti vita tárgya, hanem mindennapi tapasztalat. A poszt alatti kommentekben ingázók, kint élők, ott dolgozó magyarok tucatjai cáfolják a leírt képet. Nem tagadják, hogy Bécs változik, csak azt, hogy élhetetlen vagy veszélyes lenne.
A hozzászólásokból kirajzolódó kép nem egy bűnözéstől hemzsegő, összeomlott nagyvárosé, hanem egy jól működő, sokszínű, európai fővárosé, minden hibájával együtt. Mert igen: Bécs sem tökéletes. De az, hogy nem tökéletes, nem egyenlő azzal, hogy élhetetlen vagy veszélyes.
Egy 16 éve kint élő kommentelő így fogalmazott:
„Még soha nem éreztem félelmet, ha késő este villamossal mentem haza. Igen, sok náció él itt, de dolgoznak, vállalkoznak. El kell fogadni, hogy a világot átszövi a globalizáció.”
Mások konkrét összehasonlításokat hoztak: bérek, munkaidő, tömegközlekedés, akadálymentesítés, oktatás, egészségügy. Nem érzelmekkel, hanem számokkal és mindennapi tapasztalatokkal válaszoltak arra az állításra, hogy „itthon ilyen jó a helyzet”.
A vita persze nem maradt meg ezen a szinten. Megjelentek azok a hozzászólások is, amelyek már nyíltan politikai, sőt uszító hangot ütöttek meg: „parazita migránsok”, „invázió”, „Európának vége”, „ISTEN ÓVJA ORBÁNT”, „HAJRÁ FPÖ”.
Ezek a kommentek pontosan megmutatták, miért nem tekinthető ártatlannak egy ilyen poszt. Mert hiába írja a szerző, hogy „nem akar politizálni”, a szöveg aktivál egy kész ideológiai készletet, amely azonnal megjelenik alatta.
Nem véletlen, hogy több kommentelő is észrevette:
„Hirtelen tele lett a feedem random, nagyon finoman tolt Fidesz-narratívával. Biztos véletlen.”
Mindez természetesen aligha függ össze azzal, hogy néhány hét múlva, április 12-én választás lesz hazánkban. Ahogy azzal sem, hogy a magyar kormány sulykolja: a biztos választás csak a Fidesz, mert csak ők képesek megvédeni Európát – és benne minket – a migrációtól, a hanyatló Nyugattól és mindattól, ami „odaát” már visszafordíthatatlanul elromlott.
Nyilván puszta véletlen, hogy ilyenkor újra és újra felbukkannak a „személyes élményeken” alapuló történetek arról, milyen rossz lett Bécs, mennyire elveszett Európa, és mennyire „örülni kell”, hogy mi még itt vagyunk, ebben a kivételesen jó helyzetben.
Influenszer-felelősség
Fontos leszögezni: nincs bizonyíték arra, hogy Spilák Gergely „megrendelésre” írta volna a posztját. Lehet, hogy erre már nincs is szükség. A rendszer ugyanis akkor működik igazán hatékonyan, amikor már nem kell utasítást adni. A politika nem csak megrendelésekkel működik. Néha elég az is, ha valaki ugyanazokat a félelmeket, hangsúlyokat és toposzokat ismétli el, amelyeket a központi narratíva már jól bejáratott. És csak követi a „nagyok” – mint például Csuti – példáját.
Egy influenszer esetében nem mellékes körülmény, hogy a követőtáborral rendelkező véleményformáló nem a kocsmai asztalnál mondja el, hogy „szerinte szar lett Bécs”, hanem nyilvános térben, algoritmus által felerősítve.
És itt jön a felelősség kérdése. Mert amikor egy poszt nem pusztán egyéni élményt közöl, hanem egy jól ismert politikai narratívát erősít, akkor már nem lehet azzal elintézni, hogy „csak a véleményem”.
Amikor a narratíva falnak megy
A történet egyik tanulsága mégis pozitív. Ritkán látható ugyanis ennyire tisztán, hogy a propaganda miként fut falnak a hétköznapi tapasztalatokkal szemben.
Talán ez az, ami igazán szúrja sokak szemét. Nem az, hogy valaki kritizálja Bécset, hanem az, hogy itt, a határ mellett pontosan tudjuk, miről beszélünk. És azt is, mikor akarják elmagyarázni nekünk, hogy amit nap mint nap látunk, az „nem úgy van”.
Bécs nem a Nyugat utolsó bástyája, de nem is egy elveszett város. Csak egy nagyváros. Az viszont, hogy újra és újra meg kell védeni a valóságtól egy politikai mítosz kedvéért, sokat elmond arról, mennyire erőltetett lett ez a mese.
Címlapfotó: Filmspektakel
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
