Csodák-csodája: Betömték a lyukat a Derkovitson

Lám, mire képes, ha összefog újság, olvasó és illetékes.

Csodálatos, lélekemelő történetet osztanunk meg olvasóinkkal, amely bizonyára jól esik ezen a csúnya, esős, első szeptemberi hétfőn.

A nagy derkovitsi kampány kapcsán olvasónk egy beszakadt aknafedélre hívta fel a figyelmet, amely immár fél éve szomorkodik a Rohonci és a Horváth Boldizsár utcák kereszteződésében.

A beszakadt csatornafedél
Olvasó

A problémát „az illetékesek két kordondeszka felrakásával oldottak meg. A környéken sok a kisgyermek és kiskutya, jó lenne biztonságban tudni őket! Szóval, aki ezt megoldja, övé a szavazatom!!”” – írta a képekhez olvasónk.

Az aknafedél ügyével az esőzések után készült videójában foglalkozott László Győző ellenzéki jelölt is.

És mit tesz isten, a csatornafedél mára elkészült. Legalábbis erről tanúskodik a reggel kapott olvasói fotó.

Az új csatornafotó
Nyugat.hu

Nos, ha csak annyi előnye van az időközi választásnak, hogy a kampány során ilyen flottul megoldódnak a Derkovits-városrész kisebb nagyobb gondjai, már megérte.

Úgyhogy továbbra is ide várjuk a gondokról szóló fotókat és a hozzájuk tartó rövid leírásokat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem