Borkai kézműves vázát kapott

A volt győri polgármester a szex- és korrupciós botrányai után a Megyei Jogú Városok Szövetségének székesfehérvári rendezvényén vett át búcsúajándékot.

Több mint fél év telt el azóta, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozásokat indított Borkai Zsolt volt győri polgármester szexbotrányával kapcsolatban. Borkai az elmúlt hónapokban nem szívesen jelent meg nyilvános eseményen, ám most kivételt tett, ugyanis elutazott a Megyei Jogú Városok Szövetségének székesfehérvári rendezvényére.

„1990 óta hagyomány, hogy a nyugdíjba vonuló, nem induló vagy nem újraválasztott polgármesterektől jelképes ajándékkal búcsúznak tagjaink” – mesélte Papp Erika, a szövetség főtitkára. Ennek okán Borkai Zsolt egy kézműves vázát kapott ajándékba – írja a Népszava.

MTI/Krizsán Csaba

A lap egyébként azt szerette volna megtudni a rendezvényen, hogy a volt győri polgármester a szex- és korrupciós botrányai után nem érzi-e visszásnak, hogy résztvesz egy ilyen közéleti eseményen, illetve, hogy kihallgatták-e már tanúként – ugyanis Borkai ellen jelenleg is több büntetőeljárás van folyamatban –, ám a lap kérdései süket fülekre találtak.

A Borkai Zsolt lemondásához vezető botrány tavaly októberben robbant ki, amikor az „ördög ügyvédje” nevű blogon videórészletet tettek közzé, amelyen Borkai és a győri gazdasági élet hozzá kötődő személyei egy csoportszexen vesznek részt prostituáltakkal egy adriai tengeri luxusjachton. Később sorra derültek ki a Borkai-éra összefonódásai, amelyekben a családtagjai is érintettek voltak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet