Permanensen visszatérő téma, főleg távolabbi rokoni környezetben, hogy jajj az a barbár pesti autózás, és hát akkor már pláne a pesti biciklizés, egyáltalán létező dolog az, van bárkinek is ennyi esze, hogy önként és dalolva jelentkezzen be egy húsdarálóba? Merthát megy mindenki, mint a meszes, se hallanak, se látnak, se néznek, bevágnak, kiszállnak, megvernek, taxisok. És ha valaki frissen nyeregbe ül, az meg maga a szuicid!
Akkor most olyan emberként, aki tíz éve teker a főváros közepén, megosztom a rutin és az évek rám eső részét.
De, tökre lehet autók között tekerni
Talán meglepően hangozhat az előbbi sztereotípiák tükrében, de a budapesti autósok - hála többek között a nagy visszhangú Critical Mass felvonulásoknak - számolnak a kerékpárok jelenlétével az utakon. Hiszen sokan vannak. Már csak a nagy számok törvénye alapján is többet találkoznak az ottani autósok a biciklisekkel - akik egyébként ugyanúgy teljes jogú tagjai a nagy budapesti járműflottának, ezt mindig tartsuk észben, tehát ne engedjük, hogy ránk telepedje magát a kisebbségi komplexus!
Újonnan kezdő tekerőként, akinek a füle még zöld, érdemes cingárabb forgalmú kis utakon kezdeni. Úgyis belejövünk, mint ahogyan belejött már soktízezer ember. Aztán úgyis beüt a felismerés, hogy a legbiztonságosabb nem egy tohonya libakergetővel csigázni a Rákóczi út kétszer három sávjában, hanem mondjuk egy karcsúbb országútival dinamikusan suhanni. Minél gyorsabb vagy, annál jobban felveszed a közlekedés motorizált résztvevőinek ritmusát - és ők is hamarabb fognak észlelni téged.
Olvadj be, érezd a ritmust, vedd át az ütemet! De természetesen soha se a megfontoltság kárára, a határainkkal jó, ha mindig tisztában vagyunk.
Érdemes persze olyan alapvetéseket betartani, mint például
...azokat, amikkel eleve kizárunk bizonyos, olykor megjelenő bajforrásokat. Hiszen azért kerékpárosként mégiscsak az egyik legtörékenyebb résztvevői vagyunk annak a bizonyos flottának, jó lenne nem összetörni. Viszont nem is olyan könnyű összetörni, ha:
Azt remélhetőleg mondanom sem kell, hogy látni és látszani: költsünk arra a világítástechnikára! Sötétben fény nélkül eszünkbe se jusson hazaimbolyogni az út szélén. Elöl fehér, hátul piros, villódzon a kerékperos!
Na és a benzingőz, amit orrba-szájba tüdőzök?!
Ahogy a Magyar Kerékpárosklub is fogalmaz az örökké felmerülgető kérdésben: a biciklis "csak a szennyezés forrásának közvetlen közelében van kitéve jelentős porszennyezésnek, míg az autóban a szűrő ellenére bejutott porszennyezés csak lassan tűnik el, hosszú perceken keresztül kering. A kerékpározók valójában kisebb károsanyag-koncentrációt lélegeznek be az alacsonyabban és a forgalom közepén elhelyezkedő gépkocsivezetőknél, ráadásul a kerékpárral közlekedő rugalmasan tudja megválasztani útvonalát, könnyebben kerülheti el a szennyezettebb útvonalakat." Nem tudtuk volna ennél szebben elregélni.
Na és az időjárás, ami agyon-vissza kínozhat?!
Szintén egy szokásos, csak épp eléggé nyomi ellenérv. Tény, hogy habitustól függ, ki ül fel vagy száll le a nyeregből, ha beütnek a zimankósabb idők, ki érzi úgy, hogy ez neki már nem éri meg, és ki az, aki azt mondja, hogy engem nem cukorból faragtak, és beleállok - a pedálba. Az biztos, hogy ma már a csodálatos emberiség és a technológia olyan csodálatos ruházati megoldásokat kínál, hogy semmi gondunk nem akadhat csapadék, szél, és mínuszok esetén sem. Ahogy a biciklis klasszikus mondja: a bringázáshoz nincs rossz idő, csak rossz öltözet!
Ha pedig ezek után valaki még mindig kételkedik, hogy biciklire üljön-e a NAGYONFÉLELMETES Budapesten (ami nem, nem az), annak csak sorolnánk bár nyomós indokot, amik máig kiállták az idő próbáját, és gyakorlatilag cáfolhatatlanok:
Innen üzenem tehát a rokonságnak, meg mindenki másnak: nem, Budapesten sem "kész öngyilkosság" megszelidíteni a drótlovakat, ellenkezőleg: odafigyelve, okosan, folyamatosan érzékelve a forgalom rezdüléseit éppenhogy egy fontos legókockát építhetünk be általa a mindennapi feelgood eléréséhez, meg úgy általában az életke kiteljesítéséhez. Arról nem beszélve, hogy ha defektet kapunk egy frekventáltabb részen, negyed órán belül úgyis megjelenik egy biciklis szaktárs, akinél lesznek megfelelő szerszámok. Szóval tessék csak megpakolni!
