Budapest főpolgármestere hülyének nézi a budapestieket, ezért nem engedi, hogy a budapesti olimpiáról népszavazzanak

Tarlós István kimondta, amit ki kellett. A lakosság csak ne vakkantson bele abba, amiről fogalma sincs!

A fővárosi közgyűlés szerdán egy olyan pontban is döntést hozott, ami egyébként nem csak Budapestnek, de egész Magyarországnak sem elhanyagolható jelentőségű: arról, hogy legyen-e népszavazás a 2024-es olimpiarendezésről (nem lesz, leszavazva). Úgy tűnik, hogy a nemzeti konzultáció ebben a kérdésben már nem annyira fontos, mint egy csomó minden másban: az Index beszámolója szerint Tarlós István főpolgármester kijelentette, hogy

a népszavazási kezdeményezés szimpla politikai haszonszerzés.

Továbbá:

"a lakosságnak kevés az információja ahhoz, hogy felelősen döntsön ebben a kérdésben."

Még jó, hogy a politikusok tele vannak információval az olimpia kérdésében: azt az 1372 oldalas tanulmányt, ami alapján idén nyáron vitatkozniuk és szavazniuk kellett a rendezésről, akkor még csak nem is látták, helyette egy százoldalas összefoglalót kaptak. (Ma már mindenki számára elérhető a teljes dokumentum is innen.)

Egyébként Budapestnél sokkal jelentősebb városok is visszaléptek már attól a világtörténelem során, hogy olimpiát rendezzenek, annak irgalmatlan költségei miatt, idén például Toronto és Hamburg. Ha nálunk valósulna meg a nagyívű sportesemény, az a tanulmány szerint 774 milliárd forintba fájna mindennel együtt, de 2984 milliárd forintos bevétellel számolnak mellette.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek