A Párizs legfontosabb jelképévé vált vastornyot is megálmodó Eiffel építette, a való világ pedig lassan, de biztosan elhanyagolta: röviden így lehetne összefoglalni a Nyugati pályaudvar sztoriját.
Filmeket lehetne forgatni az 1844-1846 között épült, majd 1877-ben megújított egykori indóház (a vasútállomás régies elnevezése) letaglózó rácsozata alatt, azaz lehetett volna, meg sok mindent lehetett még volna, egy kis európai színvonalat közbeszereztetni mondjuk, ám ehelyett a kilencvenes évek hirtelen benyomult szabadsága közepette megvetette a lábát egyrészt a szórakoztatóipar legalja - a Bank Dance Hall csapongó stroboszkópját még a közeli villamosmegállóból is lehetett látni esténként, ahogy verdes az egyik kis kupola üvegtáblája alól -, másrészt feltűnt a részben ehhez is köthető bűnözői közeg, ami ugyan mára valamennyire visszaszorult, azért a helyiek tudják jól, hogy még mindig nem hülyeség szorosabban rámarkolni a táskájukra, ha errefelé van dolguk.
Pedig a helyzet a következő: ez itt Budapest talán legillusztrisabb fejpályaudvara (azért a talán, mert ehhez a Keletinek is volna persze pár szava).
Igaz, ha közelebb megyünk, már a nagykönyv passzusainak megfelelően liftezik le az alagsorba a korábban a napsütéstől ránkjött jókedv: a bejárat farészeit sírásra hajlamosító filces tag-ek, az üveget pedig ronda figyelemfelhívó papírok vették birtokba.
És ha benézünk a táblák mögé, ott sem rózsásabb a helyzet: szellemvasút a hatvanas évekbe, álló helyzetben.
Pedig ha bemegyünk, hátrafordulunk és felnézünk oda, ahova már nem ér a kosz és a letargia, még elcsíphetünk valamit a tizenkilencedik század végének hangulatából, annak a szerkezetnek a dicsőségéből, ami a maga korában technikai bravúrnak számított:
Lejjebb eresztve a tekintetet pedig ismét jön az a csúnyaság, amit nem szívesen mutogatnánk az amerikai nagybácsinak, mert még azt találja mondani, hogy ha egy rendszerváltás nem volt elég nekünk, hogy valami rendes, ráncba szedett belső teret pumpáljunk egy ilyen jelentős épületbe, akkor a végrendeletébe sem írja be a nevünket.
Közelebb merészkedve a könyvesstand kínálatához...
...majd pedig fordulva száznyolcvan fokot. Hogy ezek a készülék db száz forintos érmével működik feliratú, tekerőkaros játékkiadós izék még mindig itt éktelenkednek, azt sem muszáj kommentálnunk - ja de, eláruljuk, mi az egyik "megnyerhető" játék: egy kicsi, rózsaszín, felfújható, ormótlan alakú repülőgép.
De a látvány érdekes módon bármikor újra képes kétvállra fektetni.
Olykor.
Páratlan párosítás: turistainformációs iroda és fodrász.
Plusz egy mini ABC, ahol pörköltet és galuskát is kaphatunk (!) 790 forintért, nem csak három napi hideg élelmet. A kicelluxozott narancssárga papírra felfirkált menüajánlatnál vonzóbbat meg aggyal elképzelni sem tudtunk volna.
Csendélet a vágányok mellett...
...és egy fokkal pezsgőbb élet a vágányok végeinél.
És valami, ami a mérleg faszábbik, az Erő Fényesebbik oldalán dagad büszkén: egy körülbelül négy évvel ezelőtt megépített bringatároló. Persze erre hatással lehetett a közeli Westend pláza hegynyi jelenléte is, de igazából ez messzemenőleg mindegy, mert végre normális, korszerű, vázig érő tárolókat kaptak a tekergőzők, nem olyat, amihez csak a kereket lehet bénán lelakatolni.
Ha már a Westendet emlegettük: itt integet a szomszédban. Mellette pedig a legfiatalabb korosztályok ütik el az időt, találkoznak, deszkáznak, lejmolnak cigit random idegenektől. Így megy ez.
De az igazi buli innen kezdődik csak: amikor alámerülünk a mélybe, a Nyugati aluljáró-szintjére...
...hogy aztán szembejöjjenek velünk a táska-, zokni-, harisnya- és bugyiezrek.
És ne is tagadjuk, van valami barbári dög abban, amikor a legvadabb dugásokra kialakított olcsó, bénán ribancos melltartók hozzádörgölőznek egy igazolványkép-készítő fotósfülkével. Egy nem sűrűn takarított aluljáróban.
A "központi" rész: ide fut le minden lépcső az utcáról, itt lehet lemenni a metróhoz, átnyargalni egy másik lépcsőhöz, satöbbi és satöbbi, és az embereket is nem kell taszigálni, mindenki borzasztóan siet, súrolódnak egymáshoz a kabátszélek, hiszen az élet olyan rövid.
Kereskedelmi tevékenységek helye is a Nyugati tér bugyra: van aki mezei virágot, van, aki pedig azt árulja, hogy szakítsanak le a lába közül egy újabb virágot a kéj kiélésének jegyében. Bizony, a budapesti köztéri prostitúció közismerten itt burjánzik a legmerészebben (nem egy rejtett kamerás felvétel, például ez is bemutatja, hogyan zajlik itt egy átlagos nap), én az egyik kattintás után felnézve pont belebambultam egy nem túl hízelgően kémlelő strici szemébe, és ismerve eseteket, amik itt kezdődtek el és eléggé véresen végződtek, végül inkább jobbnak láttam nem fotózgatni a kedves-rusnya leányokat.
Naponta százezernél is több ember halad át itt a föld alatt, de esténként még erősebbre kapcsol a bűn és bűnözés tarkóra csapó lehelete: aki nem fél, de testközelből kíváncsi az alvilág egyik jellemző arckifejezésére, az haladjon át itt, miután leszállt az alkony, és farkasszemet nézhet vele. Mi ezt kihagyjuk, és a felszín felé orientálódunk, amikor még megüti a fülünket egy közeli hajléktalantól, hogy
egyszer volt egy kurvám.
A folytatást már nem halljuk, mert elmossa a Nagykörút forgalma...
