Mundruczó Kornél nagydíjat nyert Cannesben

A rendszerváltás óta nem volt ilyen sikere magyar filmnek az egyik legfontosabb filmfesztiválon.

Mundruczó Kornél a magyar filmművészet kemény valutája: a Fehér Isten kapta a formabontóbb és innovatív műveket versenyeztető Un Certain Regard szekció fődíját péntek este a 67. Cannes-i filmfesztiválon – írja a nol.hu

Valódi társadalomkritika

Mundruczó nem először nyert díjat a Cannesi Filmfesztiválon, de ez a rebdszerváltás óta magyar filmnek ítélt legrangosabb díj. 2003-ban az Antal Nimród ifjúsági díja és Mundruczó Delta című műve 2008-ban a nemzetközi kritikusok Fipresci-díja független zsűrik elismerése volt.

Mundruczó Kornél és a film két főszereplője, Psotta Zsófia és Body
Regis Duvignau / Reuters

A Fehér Isten valós, de legalábbis valószerű felvetésből indul ki: Magyarországon elfogadják az ebadót, melynek értelmében a keverék kutyák után többet kell fizetni, mint a fajtiszták esetében, az originál, pardon, őshonos magyar fajták gazdái pedig mentesülnek a fizetési kötelezettség alól. Mundruczó és alkotótársai ebből kiindulva eljátszottak a gondolattal, mi lenne, ha Budapesten tömegesen utcára tennék a kisebbségeket szimbolizáló „korcsokat", azok pedig végül falkába verődnének, és fellázadnának korábbi gazdáik, a Fehér Isten ellen.

Ezzel párhuzamosan Lili sorsát is nyomon követhetjük: az anyjával élő kislány pár hónapra az apjához kerül, aki az intézkedés hallatán kidobja a kutyáját, de az ifjú gazdi a nyomába ered – így a Fehér Isten kalandfilmként is működőképes.

Az én szememben a Fehér Isten politikai melodráma, meg kellett találni azt a formailag váratlan filmnyelvet, ami eljuttatja az üzenetet az emberek fejébe, nem blokkolnak vagy felejtik el rögtön. Nagyon bízom abban, hogy magyar társadalom is hajlandó lesz ezzel a filmmel kommunikálni – mondta a nol.hu-nak az eredményhirdetés után Mundruczó Kornél. A filmes szerint a díj nem is őt illeti, hanem azt a szellemiséget, ami a filmben benne van.

A film hazai bemutatója június 12-én lesz.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra