És akkor eddig kellett várni az év videójára. Itt a lovagi rave!

A Trónok harca egy földhözragadt nevetségesség mellette.
Nyugat.hu

Talán akad olyan elvetemült elektronikus zenéért rajongó olvasónk, akinek mond valamit a kísérleti zenékben utazó Squarepusher neve. Hiú ábrándokat nem dédelgetünk, ezért azt már el sem merjük képzelni, hogy van, aki ismeri esetleg az öccsét is, az underground körökben Ceephax Acid Crew-ként ismert Andy Jenkinsont. Aki meg a szintetizátorokkal szeret játszadozni, és a 80-as évekre visszautaló hangzásokkal.

Mivel mi nem az ügyeletes technónapló vagyunk, ezért nem is nagyon írnánk róluk, de most az utóbbi elkövetett egy olyan videoklipet, ami rögtön elég magasra helyezte a lécet. Lovagi rave? Acid kakas? Bárddal csapkodott billentyűk?

Szürreális poénok hada középkori köntösben?

Nehéz kiemelni belőle bármit, de ehhez az idióta éjszakai hőséghez épp eléggé idióta, hogy megmutassuk:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra