Nem új dolog, hogy nehezen engedjük el a régi dolgokat. Amikor leugrok Szombathelyre anyámékat látogatni, akkor is rendre az első dolgom az egykori törzshely, a Szimfónia kábézó felkeresése, annak ellenére, hogy se a kávét nem úgy készítik, ahogy én szeretem, se tisztességes rumot nem találni az itallapon, és 2017 ellenére még wifi sincs. Nekem mégis ez a tizenévekkel ezelőttről ismerős oázis, az emlékpálmákkal szegélyezett békés sziget. Ahova beesnek a régi arcok is, legfeljebb beesettebb arccal.
De nem minden megszokás kapcsolódik egyénileg az emberhez, van, amit a társadalom húz ránk. És mivel a társadalom éppolyan nagy, lomhareagálású hadtest, mint egy multicég, ami akár hónapokon át ver át magán még egy egyszerű döntést is - sőt, még annál is nagyobb -, értelemszerűen lassan számol le az idejétmúlt barbarizmusokkal.
A tűzijátékkal még nem sikerült, de a cirkusz intézménye végre megremegett.
Amerika legnagyobb, több mint száz éve működő utazócirkusza, a Ringling testvérek nevét viselő bejelentette, hogy lehúzza a rolót idén májusban. Mert a jegyeladások már nem úgy alakultak.
Igaz, az állatvédők is jó ideje folytatták ellenük offenzívájukat, élen a Human Societyvel, aminek vezetője kimondta, hogy nagyon nem buli vadállatokat városról városra fuvarozgatni, majd bugyuta trükköket rájuk erőszakolni. És akkor az anyjuktól elszakított elefántbébikről, a legkisebb engedetlenség miatti verésekről, a folyamatos rettegésről, a társulat által az állatkínzásokért fizetett 78 millió forintos büntiről nem beszéltünk.
Rajtuk már az sem segített, hogy a mindennapi nyomasztásoknak és szenvedéseknek kitett elefántokat a sokasodó kritikák ellenére nemrég teljesen levették a műsorról. A folyamat már máshol is elindult, akár a paragrafusok szintjén: Hollandiában nemrég törvényt hoztak arról, hogy tilos a vadállatok szerepeltetése cirkuszban, ezzel más európai országok - Belgium, Ausztria, Finnország, Anglia - példáját követve.
És ennél nagyobb rendben nem is lehetne ez.
Ahogy Sharon Dijksma holland miniszter megjegyezte:
"az állatok egészsége fontosabb, mint hogy elavult hagyományokra használjuk fel őket."
Nem annyira sziklanehéz belátni, hogy tevéket bohócruhába öltöztetni, elefántokat ritmikus lábemelgetésre rávenni, nagymacskákat tűzkarikákon átugráltatni nem simul bele kifejezetten a világ rendjébe. Ezek az állatok ilyesmit nem szoktak a szavannákon és a sivatagban művelni hobbiból. És mivel nem is a legjobban domesztikálható fajokról van szó, az oktatásuk során bizony előkerülnek itt-ott olyan segédeszközök, amiket az esküdt ellenségeinknek sem kívánnánk - botoktól az elektromos sokkolón át a gázfáklyáig.
Nemrég láttam a Chocolat című filmet, ami nagy vonalakban arról szólt, hogyan csináltak egy négerből bazári szenzációt a 19. század végi cirkuszban. Bár a film borzasztóan egysíkú és kiszámítható, a tanulsága egyértelműen kibuggyan:
alárendelt barmot csinálni csak abból lehessen, aki ezt önként vállalja.
A másik üzenete pedig az, hogy a cirkusz ellaposodott, már senkit nem tud hosszabb ideig lekötni. De talán még rövidebbre sem. Itt végre egy kicsit tapsikolhatunk az internet sokszor bűnösnek tekintett hatalomátvételének, mert az emberek egyrészt értelmesebb cuccokat találnak rajta, például remek sorozatokat és tanítva szórakoztató videókat, másrészt gyakrabban futhatnak bele az igazságot az orruk alá dörgölő tartalmakba. Ha valaki egyszer megnézi, hogyan vezetnek áramot egy elefánt seggébe, az soha nem felejti el többé.
És ha már ennyit tudunk arról, hogyan készül vadállatokból üzleti portéka, akkor nincs különösebben bonyolult dolgunk: simán csak ne vigyük el a gyerekünket olyan cirkuszba, ahol élőlényeket ostoroznak pár mutatványért. Ha megtesszük ezt a szívességet a világnak, akkor máris hozzájárultunk a fejlődéshez, ami az emberiség legjobb találmánya.
