Szinte teljesen megtelt kedd este a Savaria mozi kamaraterme az Örökmozgó Filmklub vetítésére, amely őszinte örömmel töltött el engem is, meg Vágvölgyi Andrást is, aki a filmet megelőzően pár szóban méltatta annak erényeit, illetve egy jól irányzott
ezúttal nem kívánok jó szórakozást
befejező mondattal érzékeltette, hogy Fliegauf Bence alkotása megterheli a néző testét-lelkét.Görcs és feszültség
Sokat látott mozgókép-szerelmesként (higgyék el, rengeteg mindent láttam japán sufnihorrortól a legkülönfélébb botrányfilmekig) úgy gondoltam, rajtam már nem sok minden fog, ezért is ért nagy meglepetésként, hogy negyed óra elteltével már görcsben volt majd mindenem és feszülten figyeltem a vásznon zajló eseményeket.
Mindezzel egészen biztosan nem voltam egyedül, a vetítés után furcsán hangtalanul szedelőzködtek az emberek, s a mozi aulájában megtartott beszélgetés is sokkal komolyabb volt, mint amit korábbi élményeim alapján megszoktam a két Vágvölgyitől.
Meg tudsz szólalni?
- hangzott el az első kérdés, s mindjárt kiderült, hogy a beszélgetőpartnerek már nem először látták a filmet, de mindkettejükre hasonlóan erős hatással volt most is, mint első nézésre. A vetítéshez képest erősen megfogyatkozó, mintegy húsz főt számláló közönség nagy részét ellenben első ízben sokkolta Fliegauf alkotása, talán ennek is betudható volt az, hogy a majd másfél órás beszélgetés során mindössze két kérdés érkezett a Vágvölgyi duóhoz.Súlyos és erős alkotás
A hallgatóság viszonylagos némasága ellenére a két András érzésem szerint meglehetősen alaposan körüljárta a témát. Előbb a Csak a szél-t illették dicsérő szavakkal, súlyos és erős alkotásnak titulálva azt, majd átterelődött a szó az inspirációul szolgáló romaellenes bűnténysorozatra, illetve műalkotás és a valóság közti kapcsolatra.
Vágvölgyi B. mindjárt elmondta, hogy nagyon szereti Fliegauf munkásságát, bár a Womb-ot kicsit manírosnak tartotta és ezért kicsit félt a Csak a széltől, a kész mű abszolút meggyőzte. Nem volt véletlen az Ezüst Medve díj, s a film nem csak a fontos társadalmi témája miatt érdemli meg a figyelmet, hanem esztétikailag is jelentős, kiegyensúlyozott. A dramaturgia ügyes, a feszültségteremtés példásan működik, a dokumentarista-fikciós megközelítés, valamint az amatőr színészek nyers, élet közeli játéka pedig tovább emelik a mű értékét - értettek egyet a beszélgetőpartnerek.
Mind a kérdező Vágvölgyi, mind a válaszokat adó Vágvölgyi B. erősen dicsérte a filmet, s én magam is egyetértően bólogattam a méltató szavakra. Nem tehettem mást, egy élmény volt a Csak a szél. Kemény, embert próbáló tapasztalat, amire néha szükség van.
Balról és jobbról is kisurrantak
Aztán szépen lassan átúszott a beszélgetés az inspirációul szolgáló eseményekre, amelyről a meghívott vendég, V. B. András osztott meg érdekes részleteket, s ő beszámolt arról is, hogy milyen tapasztalatokat szerzett a bűnténysorozat gyanúsítottjai ellen folyó bírósági tárgyalások során. A támadások gyors összefoglalása után szó esett a vádirat hiányosságairól, arról, hogy milyen problémák vannak a tárgyalással, összeesküvés elméletekről (pl. iráni titkosszolgálat szerepe), film és valóság szoros kapcsolatáról, a vádlottakról és előéletükről. (Akit bővebben is érdekel a tárgyalás, az látogasson el erre a blogra, amelynek egyik szerzője Vágvölgyi B. András.)
A megfogyatkozott közönség (egyszer a bal, egyszer a jobb oldalról surrant ki egy-egy ember, s végül így maradtunk számításaim szerint tízen) előtt tartott utolsó negyedórában szó esett arról, hogy szomorú módon Stohl András bírósági tárgyalásához képest mennyire kicsi a sajtóvisszhangja a romagyilkosságok perének, illetve arról is, hogy társadalmi szembenézés lenne szükséges a problémák megoldására.
A beszélgetés (némileg közhelyesnek érződő) konklúziója az volt, hogy a tárgyilagos, indulatmentes beszédnek lenne értelme a problémák kapcsán, el kellene fogadni a más életformát, s nagyobb empátiát kéne tanúsítani a másik iránt.
Érdemes lenne megfogadni ezeket a szavakat, akármennyire is klisének hangzanak – gondoltam hazafelé menet a városban, még mindig kis pókokkal a gyomromban.
