Csavarhúzóval és kalapáccsal támadt szomszédjára egy fiatal Szombathelyen

Azért, mert rászólt, hogy ne köpködjön az udvaron.

A Szombathelyi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat azzal a fiatalkorú fiúval szemben, aki a vád szerint 2020 szeptemberében Szombathelyen a szomszédjára támadt csavarhúzóval.

Miután a szomszéd elvette tőle a csavarhúzót, a fiú késsel és a szomszéd megölésével kezdett fenyegetőzni. Mindezt pedig azért tette, mert a szomszéd rászólt, hogy ne köpködjön az udvaron és takarítsa fel maga után a köpéseit.

A Vas Megyei Főügyészség közleménye szerint a fiatalkorú vádlott a késes támadás után, az édesanyja és a barátai kérésére kis időre felhagyott a fenyegetőzéssel és visszament a lakásba.

Rövid idő múlva azonban egy kalapáccsal a kezében ment vissza az udvarra, amit a szomszéd fele lendített, majd megpróbálta megrúgni a férfit, aki ellökte a lábát, így hárította el a támadást.

Ezután a fiatalkorú vádlott a nadrágjáról leakasztott egy 140 cm hosszú, 3 mm láncszem vastagságú láncot és azzal ütötte meg a férfi kezét, aki 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A fiatalkorú vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság mint fiatalkorúak bírósága fog dönteni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek