Jól járhat az egészségünk, durván drágulhat a cukor jövőre

A Népszabadságnak nyilatkozta egy bennfentes, hogy az édesipari gyártók ősszel kénytelenek voltak árat emelni: az emelés átlagosan 5-7 százalék közötti a tavalyihoz képest, ez cégenként és termékkategóriánként változó, van, ahol el sem éri az öt százalékot. A feldolgozott termékek drágulása pedig folytatódhat 2016 elején, és akár a 10 százalékot is elérheti.

Hiú ábránd, hogy a cukor most jellemző, kilogrammonként 200 forint alatti fogyasztói ára tartós lesz a magyar piacon – mondta a lapnak egy névtelenséget kérő gyártó.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek