Miért pont ez ne változna? – Szombathelyen is megjelent az első videotabló

A Kőszegi utcában bukkant fel az első fecske. Vajon meddig tartják magukat a hagyományos tablók?

A tavasz nemcsak a szerelem, hanem a középiskolai tablók ideje is. A végzős osztályok ilyenkor vesznek össze, hogy milyen legyen, ki, hogyan és mennyiért készítse el, hogy aztán majd városszerte feltűnjenek a kreatívnál kreatívabb vagy éppen kínosabbnál kínosabb végeredmények.

De akármik is kerül ki a szombathelyi belvárosi üzletek kirakatába, megállítják az arra járókat, hogy ismerősöket keressenek rajtuk vagy éppen némi nosztalgiával emlékezzek a saját iskolás éveikre.

Eddig úgy tűnt, hogy jöhetnek-mehetnek politikai rendszerek, kormányok és generációk, a tablók divatja és formája változatlan maradt.

Egészen mostanáig.

Mert úgy tűnik, a digitalizáció már ide is betette a lábát, és az első fecske már Szombathelyen is megjelent.

Itt van a kirakatban a tabló. A fényviszonyok nem voltak az igaziak.
Józing Antal

Aki a Kőszegi utcán sétál, az már találkozhat is az első digitális tablóval az ismert ingatlanközvetítő kirakatában. (Mikor megnéztük, a látvány minőségét erősen rontotta a napfény és tükröződő üveg, így célszerű később délután vagy este megnézni.)

A közel két perces, zenés alkotást a Savaria A Savaria Szakgimnázium 12.ER osztályának készítette az iskola tanára, Láng Péter.

A klip – amely végtelenített formában megy a kirakatban – annyiban konzervatív, hogy gyakorlatilag egy hagyományos tablót keltetek életre (mint a Harry Potterben a fotók – kommentálták a diákok), de arra már most rákészülhetünk, hogy a későbbiekben meghökkentő digitális tablókkal is találkozni fogunk. A nagy kérdés az, hogy meddig tartják magukat a kirakatban a hagyományos tablók.

Lángvideo - Láng Péter

Újabb szolgáltatással bővültünk. A mai naptól videótabló készítést is vállalunk. :) Szereplők: Savaria 12ER Osztályfőnök: Dénes András László Készítette: langvideo - facebook.com/langvideo/...

Azért még hagyományos verzió is van

Simonné Sipos Andrea igazgatóhelyettestől megtudtuk, az említett osztály elkészíti még a tablónak a hagyományos verzióját, ám elképzelhető, hogy a Savaria a jövőben átáll a csak digitális formában. Ehhez az kell, hogy az iskolában megoldják a videotablók folyamatos bemutatásának a lehetőségét.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra