„Nyomásgyakorlás történhetett Szombathelyen” – írta hosszú, a DK-ba más pártokból átlépő politikusokról szóló cikkében a Telex.
Kunhalmi Ágnesre, az MSZP társelnökére hivatkozva azt is írják, hogy Nemény András polgármester azért engedhetett át két képviselőt a DK-nak, hogy nyugodtan készülhessen az önkormányzati választásra.
„Semmi sem változott”
A cikk nyomán megkérdeztük Nemény Andrást, valóban volt-e nyomás a városvezetésen azért, hogy két képviselőjük átlépjen a DK-ba. A polgármester lapunknak azt mondta, semmilyen nyomásgyakorlás nem volt a városvezetésre. Hozzátette, jelenleg nem a következő önkormányzati választásra készülnek, hanem a város 2023-as költségvetését alkotják meg egységben, az Éljen Szombathely!-frakcióval, és együtt dolgoznak a jövőben is.
Felhívtuk Bokányi Adriennt, az MSZP szombathelyi elnökét, a városi közgyűlés tanácsnokát is. Mint mondta, ő sem tapasztalt semmilyen nyomásgyakorlást. Megjegyezte, nem pártpolitikával, hanem várospolitikával foglalkoznak. A két képviselő pártváltásával semmi sem változott a városvezetésben, a frakció továbbra is ugyanolyan egységes mint eddig, és közösen dolgoznak tovább.
Egy alpolgármester és egy képviselő lépett át a DK-ba
Február 1-jén jelentették be,
Egy újabb szombathelyi alpolgármester váltott pártot, és csatlakozott hozzá egy képviselő is 2023. February 01. 08:23 hogy Horváth Attila alpolgármester és Kopcsándi József képviselő az MSZP-ből kilépve a DK tagja lesz. Akkori cikkünkben megjegyeztük, hogy „a pártok közötti mozgások nem valószínű, hogy jelentős változást vagy törést okoznak a szombathelyi városvezetés működésében, mivel az Éljen Szombathely! mint brand és politikai szövetség már eddig is sokkal hangsúlyosabb volt, mint az azt alkotó pártok.”
Nem sokkal később Czeglédy Csaba független, de a DK-hoz közel álló képviselő a Facebookon azt írta, Czeglédy: Kizártnak tartom, hogy bárki meg akarná bontani a városvezetés egységét 2023. February 03. 13:31 kizártnak tartja, hogy bárki meg akarná bontani a városvezetés egységét.