Mielőtt bárki elfogultsággal vádolna, menjünk eléje: az vagyok. Szülőként szuper érzés látni, hogy egy ilyen profi produkcióban, még ha csak pár hangra is, de szombathelyi gyerekeink is beszállhattak. Csiviteltek aztán a szünetben, ették a színpadi kellék pogácsákat, de ott, a jelenetben profin, mosolygósan, jókedvvel énekeltek.
5 vagy 6 éve előadták már a Bartók Teremben, operaházi énekessekkel, színpadszerű előadásban Szombathelyen a Bohéméletet. Akkor, arra a második felvonásbéli jelenetre Budapestről hoztak gyerekeket. Most a Paragvári Iskola zenei tagozata vállalta – félévzárás, nyolcadikos felvételik közepette – próbákkal együtt ezt a szereplést. Madaras Gergely karmester nem először, ha jól számolom, legalább negyedszer dolgozik már együtt ezzel a gyerekkórussal. (Köszönet érte Sándorfi Olgának, Madaras Gergelynek, az énekeseknek és a zenekarnak, akik tényleg kedvesen melléjük álltak.)
Ami igazán magával ragadott, az Hábetler András rendezése (emellett a házmester szerepét is magára vállalta az operában). Okos megoldás volt így belakni az MSH terét, hogy középre kis színpadokat állítottak. Nemcsak tágasabb, de jóval izgalmasabb lett a szereplők játéktere, az énekesek belakták nemcsak a nagyszínpadot, de a lelátó előtti térséget is, lett terük. Hol a szombathelyi zenekar előtt, hol mögöttük mozogtak. Minden volt, csak nem statikus előadás. A kis különálló színpadokon a szerelmespároknak is intim életterei lettek. Ráadásul így a lelátóról a nézőknek is közelebbi volt az élmény.
Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy kevés kellék mellett, kivetített animációkkal erősítsék a látványt, de bejött. Ahogy Van Gogh arles-i szobájának ablakából életre kelt a 19. század utolsó harmadának Párizsa, vele a legnagyobb hatású művészeti mozgalmai... Mi más passzolhatna jobban Puccini zenéjéhez, fázó és éhező, rideg tetőterekben élő művészeihez.
Ujjongok, ahogy megmozdulnak a festmények, Monet, Henri Rousseau, Degas, Toulouse-Lautrec, Piccasso – nem is sorolom tovább, úgyis felismertétek.
Ha egy negatívumot kell kiemelni, egyetlen dolog zavart a legelején, a hangosítás, de az énekesek akkora szívvel és hanggal játszották be a tereket, hogy később már nem is számított.
Mind közt Horváth István (Rodolfo I. felvonásbeli) áriája maradt nekem a legfelejthetetlenebb, ez szubjektív. Kicsordul a könnyem az
O soave fanciulla
áriánál is, Kriszta Kingával (az egyik legszebb olasz ária), de Haja Zsolt és Rácz Rita kettőse is él.Érdekes amúgy, tudták, hogy ez a két kiváló énekes páros, az életben is házastárs? Jól állt ez is a szombathelyi előadásnak.
Puccini: Bohémélet
az opera szcenizált előadása
Rendező: Hábetler András
Vezényel: Madaras Gergely
Giacomo Puccini (1858–1924) a milánói konzervatóriumban végezte zenei tanulmányait, 1883-ban diplomázott. Egyik diplomamunkája a Capriccio sinfonico címet viselte, és ahogyan Milánó egyik vezető zenekritikusa Filippo Filippi megállapította, „kifejezett szimfonikus tehetséget” árul el. A Capriccióban már felbukkant az a téma, mely később a Bohémélet nyitótémájaként vált általánosan ismertté. A korán megmutatkozó szimfonikus tehetség mellett kétségtelen tény, hogy Puccini mégis operáival írta be magát a zenetörténetbe. A Bohémélet témája, a társadalmon kívül élő, éhező, nyomorgó bohémek világa népszerű témát jelentett a 19. század utolsó évtizedében, Ruggiero Leoncavallo szintén megzenésítette az Henry Murger regénye alapján készült librettót. Az elsőbbség kérdésében Puccini és Leoncavallo között még nyilvános sajtóvita is kibontakozott. A két mű közül egyértelműen Puccinié bizonyult maradandóbbnak. Bár 1896-ban a torinói Teatro Reggio-ban Arturo Toscanini vezényletével lezajlott ősbemutatót a szakma hűvösen fogadta, a nagyközönséget azonnal magával ragadták az opera szívhez szóló melódiái, érzelmes hangzásvilága.
Az opera sok-sok színes, bohém epizódja alatt végig ott kísért a tragédia árnya, mely az utolsó felvonásban, Mimi halálakor válik nyilvánvalóvá, és az addigi, sokszor frivol életképeket követően kíméletlenül lerántja a leplet az addig elhallgatott, megrendítő valóságról. A Bohéméletben olyan slágerré vált számok szerepelnek, mint Rodolfo I. felvonásbeli áriája („Che gelida manina”), Musette keringője („Quando me’n vo’ soletta”) vagy Colline kabátáriája a IV. felvonásból.
Közreműködnek:
Rodolphe – Horváth István
Mimi – Kriszta Kinga
Marcell – Haja Zsolt
Musette – Rácz Rita
Schaunard – Geiger Lajos
Colinne – Kiss András
Benoit, Alcindoro – Hábetler András
Győri Nemzeti Színház kórusa, karvezető: Balogh Eszter és a Paragvári Utcai Általános Iskola gyerekkórusa, karvezető: Sándorfi Olga
Savaria Szimfonikus Zenekar