Felkerült az Oscar shortlistre Buda Flóra Anna 27 című animációs filmje - írja a 24.hu.
A lap megjegyzi, az alkotás már korábban nagy sikert aratott, idén megnyerte a 76. cannes-i filmfesztivál legjobb rövidfilmért járó Arany Pálma-díját.
Hozzáteszik, a shorlist még nem azt jelenti, hogy a film Oscar-jelölt lenne, mert a most kiadott listát tovább fogják szűkíteni, és az innen kikerülő kategóriánként öt film kerül majd be az Oscar-jelöltek listájára.
A rövidfilm egy 27 éves lányról szól, aki kénytelen hazaköltözni az anyjához, gondjait pedig féktelen bulizással és vad szexuális fantáziákkal igyekszik elfelejteni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!