Egyre több a rák elleni gyógyszer

Történelmi léptékű fejlődés a daganatellenes gyógyszerek tekintetében.

Míg korábban 10 év alatt 10-20 új daganatellenes gyógyszert fejlesztettek ki, az elmúlt öt évben 63 ilyen új készítmény került forgalomba, csak tavaly 14 új gyógyszer került forgalomba - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Magyarországon évente 8 ezer mellrákos megbetegedést diagnosztizálnak, rosszindulatú emlődaganat következtében pedig évente 2 ezer nő hal meg - hangzott el a műsorban annak kapcsán, hogy október elsején volt a mellérák elleni küzdelem világnapja.

A daganat genetikai betegség, génhibák okozzák, de ezeknek csak 10 százaléka örökletes, a többségét ezeknek a génhibákban életünk során szerezzük

- mondta a műsorban Peták István rákkutató.

Közölte, hogy továbbra is a daganatos megbetegedések állnak "közénk és a hosszú élet közé", ma Magyarországon minden negyedik embernek lesz daganatos betegsége. Az ilyen megbetegedések száma ugyanakkor nem nő. Azért lehet mégis vezető halálok, mert jelentősen csökkent a szív és érrendszeri megbetegedések okozta halálozások száma - magyarázta.

A rákkutató elmondta, az új daganatellenes készítmények fele célzott gyógyszer, a másik fele immunterápia. Pont olyan immunterápia, amit az orvosi Nobel-díjjal is elismert kutatók munkái alapján fejlesztettek ki. Így több olyan célzott gyógyszer áll rendelkezésre, amelyekkel személyre szabott kezelést tudunk biztosítani - magyarázta Peták István.

A tudósok azért kaptak orvosi-élettani Nobel-díjat, mert felfedezték azt, hogy az emberi daganatok egy részében az immunrendszer észreveszi az idegen, daganatos sejteket és megpróbálja megtámadni azokat. Ez ellen a daganatsejtek egy fehérje termelésével védekeznek, ez a programozott sejthalált okozó fehérje, ami kiváltja az őt támadó immunsejtek halálát. Amennyiben ez ellen a fehérje ellen adunk egy célzott gyógyszert, akkor visszakapcsoljuk az immunrendszer támadását, és saját immunrendszerünk fogja legyőzni a rákot - fejtette ki a rákkutató.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tech