Elárulta az ügyészség, hogy pontosan mivel gyanúsítják Bige Lászlót

Magyarország egyik leggazdagabb emberét tegnap vették őrizetbe Őrizetbe vették Bige Lászlót, Magyarország egyik leggazdagabb emberét 2020. December 15. 22:35 .

Kétrendbeli, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, hamis magánokirat felhasználásával és vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsítják Bige Lászlót, a Nitrogénművek tulajdonosát – nyilatkozta az Inforádiónak Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője.

Sajtóinformációk szerint egy üzleti ellenlábasa tett feljelentést a mágnás ellen, ezt azonban – a nyomozás érdekeire tekintettel – Szilágyi László szóvivő nem erősítette meg. Ugyancsak nem nyilatkozott arról, hogy a Bige László elleni korábbi eljárást, amely már vádemelési szakba került, összevontan kezelik-e majd a mostani üggyel. Mindössze annyit árult el, hogy a műtrágya kapcsolja össze az ügyeket.

Bige László korábban az RTL Klubnak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy összehangolt hadjárat folyik ellene. "Az a cél, hogy hozzájussanak ehhez a cégcsoporthoz, és ha egy mód van rá, ingyen, hogy tönkretegyék."

Elmondta, hogy két év alatt tizenhetedik alkalommal vonultak ki a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a szolnoki vegyi üzeméhez, illetve a katasztrófavédelem korábban bezáratta az üzemet, a bíróság azonban később kimondta, hogy a döntés jogszerűtlen volt.

A milliárdos egyébként a Bloombergnek beszélt arról, hogy kit sejt az őt, illetve cégbirodalmát ért támadások mögött. Úgy vélekedett, hogy Csányi Sándor OTP-vezérrel folytatott vitája állhat a háttérben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság