Elektronikai labort adtak át Sárváron

A TDK egy helyi szakképzőbe ruházott be.

Teljesen felújított elektronikai labort adott át kedden a TDK Hungary Components Kft. Sárváron, a Vas Megyei SZC Barabás György Műszaki Szakképző Iskolájában – közölte lapunkkal a cég.

A Barabás és a TDK együttműködésében eddig összesen 60 diák szerzett gyakorlatot, illetve automatikai technikus végzettséget duális TDK-s diákként.

A 2013-ban elindult közös munka részeként a TDK munkatársai az első években szakmai tárgyakat tanítottak az oktatási intézményben, majd 2015-től a vállalat és az iskola elindította a duális automatikai technikus képzését.

TDK Hungary

A Barabás és a TDK közös munkájának 10 éves évfordulója alkalmából teljes körűen felújított elektronikai laborban mintegy 100 diák fordul meg egy tanév során.

Ebben a tanteremben zajlik minden villamos szakma alapozó képzése, így a villanyszerelő és az automatikai technikus szakokra járó diákoké is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság