25 évig vezette a piacot.
„Szomorú szívvel búcsúzunk munkatársaink és árusaink nevében a Szombathelyi Városi Vásárcsarnok egykori igazgatójától, Tóth Imrétől” – írják a szombathelyi vásárcsarnok Facebook-oldalán.
Tóth Imre 1992-ben lett a piac igazgatója, 25 év után, 2017-ben vonult nyugdíjba. A 2017. decemberi közgyűlésen
Még mindig nincs stadionüzemeltető, a jövő héten rendkívüli közgyűlést tartanak 2017. December 14. 08:31 pedig Puskás Tivadar akkori polgármester díszoklevéllel köszönte meg és ismerte el Tóth Imre munkáját.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!