Elmarad a Gencsapáti Pünkösdi Fesztivál

Az utolsó pillanatig reménykedtek a szervezők, de mindhiába.

És eljött az idő: már a hazai fesztiválokat sem kíméli a koronavírus. Most még „csak” egy Vas megyei pünkösdi fesztiválról van szó, de ki tudja, mit tartogatnak az elkövetkezendő hetek, hónapok.

Kedden jelentették be a hivatalos oldalon a szervezők, hogy bár egészen az utolsó pillanatig reménykedtek, hogy a fennálló járványügyi helyzet ellenére is meg tudják tartani az idei Pünkösdi Fesztivált Gencsapátiban, most mégis azt a szomorú hírt kell közölniük, hogy elmarad az egyik legnagyobb és legjobban várt vasi buli.

„Meghasad a szívünk, higgyétek el. Egy ilyen rendezvény tervezése, szervezése nem néhány nap, hanem bizony már a tavalyi rendezvény óta zajlik. Sok szorgalmas munkatársunk dolgozott az elmúlt hónapokban, hogy szuper rendezvényt hozzunk össze idén is. Nagyon sok klassz programot, koncertet terveztünk, amit ezúttal sajnos nem tudunk prezentálni. A hivatalos közlemény tehát így szól: A Gencsapáti Pünkösdi Fesztivál 2020-ra tervezett eseménye – rajtunk kívülálló okok miatt – ELMARAD” – írták.

Hozzátették, hogy természetesen az elővételes jegyek árát 30 napon belül mindenkinek automatikusan visszautalják és most inkább minden energiájukat 2021-re tartalékolják.

Kedves Barátaink! Az utolsó pillanatig reménykedtünk, hogy sikerül idén is megrendeznünk a Pünkösdi Fesztivált, de a...

Közzétette: Gencsapáti Pünkösdi Fesztivál – 2020. április 28., kedd

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra