A Vas megyei Jobbik tisztújító megyei választmányi ülésén – melyen részt vett Zakó László regionális igazgató is – a küldöttek egyhangúlag támogatták, hogy a megyei elnöki tisztséget újabb két évig, azaz 2018 decemberéig Bana Tibor töltse be.
A pozíciót 2008 decembere óta betöltő jobbikos országgyűlési képviselő Holecz Ferenc körmendi választókerületi szervezőt, a Jobbik körmendi elnökét és Rába Kálmán megyei közgyűlési frakcióvezetőt, a párt sárvári választókerületi elnökét jelölte megyei alelnöknek, akiknek szintén egyhangúlag szavaztak bizalmat a megjelentek.
A párt kiadott közleménye szerint az újraválasztott megyei elnökség munkáját a 2018-as kormányváltásra való felkészülés határozza majd meg, melyhez a Jobbik elképzeléseinek hiteles megismertetésével, valamint a nemzeti érdekeket szem előtt tartó, következetes szakmai munkával kíván hozzájárulni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!