Nem kell kötbért fizetniük az önkormányzati cégeknek, ha kevesebb gázt fogyasztanak

Mostanáig büntették, ha a helyhatóságok takarékoskodtak, a kormány azonban megoldotta a problémát.

Az önkormányzati szövetségek javaslatára a jövőben a helyhatóságok cégeinek is csak a korábban lekötött földgáz-mennyiség 60 százalékát kell kötelezően átvenniük.

Ezzel lényegében egységesen 40 százalékra nő a szerződéseikben legfeljebb 25 százalékos szinten rögzített alsó toleranciasáv. Így mások mellett egyes települési távhőszolgáltatóknak sem kell kötbért fizetniük a nagyobb tételben fel nem használt földgáz miatt - jelentette be csütörtöki közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM) tudósít az MTI.

A kérdés rendezésének igényét az Energiaügyi Minisztérium kezdeményezésére a napokban megtartott fórumon vetették fel az önkormányzati szövetségek.

A javaslaton alapuló jogszabály-változás nyomán a szerződött gázmennyiséghez képest már akár 40 százalékos alulvételezés is megengedett a helyi cégek számára.

Kizárólag azt kell tíz napon belül, írásban jelezniük a kereskedőnek, ha ragaszkodnak a szerződésben rögzített minimális mennyiség érvényesítéséhez. Minden egyéb esetben a földgázkereskedő a jogszabály erejénél fogva, külön igénylés nélkül alkalmazza a rendeletben megszabott 60 százalékot.

Mint korábban írtuk, Szombathelyen A szombathelyi távhőszolgáltatónak nem kell kötbért fizetnie 2023. January 18. 11:20 az intézmények rengeteget spóroltak a fűtésen, ám a lakosság csak elenyészőt - viszont utóbbi felhasználók vannak jókora többségben.

Végeredményben a Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft. összességében spórolt a felhasznált gázmennyiségen, viszont figyeltek arra, hogy a büntetőadó mértékét még ne érjék el. Ugyanis van ebben némi mozgásterük.

Azaz úgy tudtak energiát megtakarítani a vasi megyeszékhelyen, hogy közben nem érték el a kötbér kifizetésének határát.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság