Észnél kell lenned, ha be akarsz jutni a Zaporozsec szombathelyi lemezbemutatójára

Szombaton jön Mr. Gorsky a Pistons Pubba.

December számoltunk be róla mi is, hogy megjelent a szentgotthárdi Zaporozsec zenekar első nagylemeze a Sok szerencsét Mr. Gorsky. A srácok igazából a korábban kiadott jól ismert slágereket rakták össze egy lemezre, amik között a címadó dalon kívül olyan ismert trackek is helyet kaptak, mint a Buborék, a Menjünk a Marsa, a Zuhanás, a Lógasd le, vagy az Emszercénégyzet.

Mondhatjuk, hogy a csapat szekere, vagyis zaporozsece beindult. A Tom Odell dalának magyarosított verziója, az Azon az éjszakán, a helyi rádió és a Petőfi toplistáján is első volt. Az országos rádióadón pedig hetekig tartotta listavezető pozícióját. Hamarosan pedig komoly szakmai megmérettetésen vesznek részt. Hiszen idén a Zaporozsecet is beválogatták a Nagy-Szín-Pad Tehetségmutató versenybe, ahol 12 zenekar között mutathatják meg tehetségüket. Elsőként május 4-én a fővárosi Akvárium klubban, ahol szakmai zsűri és a közönség ítéletei alapján juthatnak tovább a középdöntőbe.

Éppen csak, hogy véget ért a zenekar a Hooligans-szel közös turnéja, máris lemez bemutatni kezdett. Elsőként Sopronban léptek fel, ahol teltház fogadta Bencééket. Várhatóan a szombati, szombathelyi koncertnek helyet adó Pistons Pub is kicsi lesz majd a koncertre igyekvőknek, így a szervezők jó előre kérnek mindenkit, hogy időben érkezzen. A hely befogadóképességének megfelelő számú karszalagot osztanak ki, így az ingyenes koncertet csak azok tudják majd meghallgatni, akik az elsők között lesznek.

A kapunyitás este nyolckor, az elő zenekar pedig a szombathelyi Újvilág utca lesz.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra