A P és a PPPP
A közvélemény azaz a P - "Public opinion" minden nagyobb terrortámadás után hajlamos 'jobbra' tolódni és szélesebb körű állami megfigyeléseket, szigorúbb bevándorláspolitikát, szélsőségesebb esetekben bosszút követelni.
Nem tért el a forgatókönyvtől London sem, ahol a párizsi támadás óta fokozták a rendőri jelenlétet minden forgalmasabb helyen, és ahol a beszélgetések egyre gyakoribb témájává válik a keményebb külpolitikai fellépés, a bevándorlás erőteljes korlátozása és az EU tagság létjogosultsága. (Az utóbbi kettő magyar fiatalok százezreinek életét is befolyásoló témák, épp ezért fontos ezekkel képben lenni.) A reakció egyértelműen érzelmektől túlfűtött, ami nem meglepő, Európa egyik legvéresebb terrortámadását követően.
A másik oldalon viszont, a 4P - "Politicians, Police, Press,and Professors" - azaz a politikusok, rendőrök, sajtó és professzorok általában megpróbálnak higgadtak maradni és a támadások valódi okait azonosítani, illetve lehetőségeikhez mérten azokat orvosolni.
Politikai útkeresés
A konfliktus a két csoport között akkor kezdődik, amikor a politikusok, akiknek a kezében a hatalom összpontosul az állami erőszakszervek segítségével - megpróbálják minden rendelkezésükre álló eszközzel, például a szólásszabadság limitálásával ellensúlyozni a jobbra tolódó közvéleményt. Ahelyett, hogy a probléma valódi gyökereit orvosolnák.
Márpedig most sok helyen pontosan az előbbi történik, hiszen könnyebb látszatintézkedéseket meglépni, mint évtizedes gazdasági-szociális problémákat megoldani. Nyugati politikusok egymás után szólalnak fel az iszlamofób honlapok lelövéséért - pedig az ilyesmi könnyen lehet kontraproduktív és segítheti elő a szélsőjobboldali közösségek létrejöttét, az iszlamofóbia eszkalálódását.
NEM FÉLÜNK!!! najó egy kicsit mégiscsak félünk
A nyugati polgárok igenis baromira félnek, bár az ellenkezőjét hirdetve tüntettek sok nyugati városban.
Legfőképp félnek attól, amibe egyre gyakrabban botlanak mindennapjaik során, és amit alig, vagy egyáltalán nem értenek: az iszlám vallástól és a sajátjuktól nagyban eltérő kultúráktól. Az iszlamofóbia - amit a nyugati sajtó gyakran szitokszóként használ, pedig csupán az iszlámtól való félelmet jelenti - a párizsihoz hasonló támadások után kivédhetetlenül terjedni kezd. Sajnos többnyire féligazságokra és szóbeszédekre alapozva.
Mert a nyugati ember általában véve nagyon keveset tud az iszlámról. Angliában és Franciaországban élesen elkülönülnek az arab származású emberek a máshonnan érkezett bevándorlóktól - hát még az őslakosoktól. Az elszigetelt és gyakran marginalizált bevándorlók (vagy épp az ő gyerekeik) pedig könnyen az egyik legmarkánsabban a nyugatitól eltérő identitásukhoz a vallásukhoz, annak is a radikálisabb irányvonalához fordulnak utolsó mentsvárként. Ezek azok a valódi problémák, amikről most beszélni kéne, de amikről ugyanakkor nehéz érdemben beszélni.
Ez nem iszlám! Na de akkor mi?
Sokan azzal érvelnek a nyugati sajtóban, Facebookon és egyéb platformokon, hogy a támadók nem voltak
igazi
muszlimok, még akkor sem, ha Allahot éltetve nyitottak is tüzet a párizsi klubban. A párizsi (és a legtöbb más) dzsihádista terrortámadás elkövetőinek valóban épp annyi köze van a mai mainstream iszlámhoz, mint az átlag kereszténynek a boszorkányégetésekhez.Féltik Európát
Fontos tehát különbséget tenni az iszlám, és a radikális iszlám között. Míg az előbbi képes lehet Európát színesebbé tenni, az utóbbi valóban egy veszélyes eszme, amit tűzzel vassal irtani kell. Az iszlám radikálisabb ága és annak főbb motívumai: a Sharia törvények, a hitetlenek és a vallásukat elhagyó muszlimok üldözése, a nők tulajdonként kezelése nem összeegyeztethetőek kontinensünk legalapvetőbb értékeivel: a szólás- és vallásszabadsággal, az emberek közti egyenlőségbe vetett hittel, a szabadság eszméjével. Bár kívülállóként nehéz különbséget tenni iszlám és iszlám között, mégis ez az egyetlen járható, európai út. Ha nem sikerül, abból még nagy bajok lehetnek.
"A félelem dühöt szül, a düh gyűlöletet, a gyűlölet pedig kínt és szenvedést."
Bár a fenti idézet a Star Warsból származik, kevés találóbb gondolattal lehetne összefoglalni a helyzetet. A terroristák nem akkor érik el a céljukat, ha megölnek száz, vagy akár ezer európai állampolgárt. A terroristák célja, a definíció szerint a félelem terjesztése. Ha a vérontásra félelemmel és még több előítélettel reagál a közvélemény, annak nagyon könnyen még több marginalizált muszlim fiatal, még több potenciális radikális iszlamista harcos lehet az eredménye. Ugyanakkor nem szabad a társadalom természetes reakcióját, a félelmet szőnyeg alá söpörni sem, mert az is hasonló, bár ellentétes pólusú radikalizációhoz vezethet. Ilyenkor igazán nehéz jó politikusnak lenni.
